Hírek

2017.08.01. 17:40

Testi, lelki épülésükre - Tábor evangélikus gyerekeknek Kisapostagon

KISAPOSTAG - Augusztus 1-től öt napon keresztül közös táborozáson vesznek részt a község evangélikus gyülekezetéhez tartozó gyerekek. Helyben, a faluban töltik a vakáció egy részét.

Horváth László

A tábort Bánkúti Katalin presbiter mutatta be lapunknak, aki férjével együtt már régóta szervez összejöveteleket.

- Minket Jézus szeretete hoz össze, hiszen a tábor vallási alapon szerveződik immáron harmadik éve. Az idei mottónk a fegyelem, mert erre mindig nagy szüksége van az embernek, és ezt fontos már gyerekkorban megtanulni.

Kézműveskednek, játszanak és a lelki gyakorlatokat is megtartják a kisapostagi táborban
Fotó: HL

Egy közösségi tábor pedig kiváló alkalom, hogy az egymáshoz való alkalmazkodást elsajátítsák. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, gyakorolni - emelte ki a tábor lényegét Bánkúti Katalin. Elmondta: - Természetesen ezen kívül kiválóan érezzük magunkat, hiszen rengeteg színes és érdekes programot kínálunk a táborozóknak.

Kézműveskedés, filmvetítés, színi előadás, kirándulás a Duna-partra és Baracsra, valamint udvari játékok teszik kellemessé a lelki gyakorlatok közötti időt. Külön öröm számunkra, hogy évről évre kapunk támogatást magánemberektől, helyi alapítványtól és az önkormányzattól is.

A gyümölcsök, innivalók és még a filmvetítés is támogatásként jön hozzánk. Programjaink mindig nyilvánosak, tehát bárki csatlakozhat - invitálta búcsúzóul az érdeklődőket a kisapostagi táborvezető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!