Hírek

2017.03.03. 20:15

"Rablással" kezdődött a Nyitott Bíróság rendezvénye

Kihelyezett bírósági tárgyalást tartottak tegnap délelőtt a Dunaújvárosi Egyetem egyik előadótermében. A vád: csoportos rablás.

Szabó Szabolcs

A tárgyalást vezető bíró, dr. Simon Zoltán a rablást beismerő négy fiatal felnőtt elkövetőnek összesen több mint 23 év szabaságvesztést szabott ki, mert előre megfontolt szándékkal, megtervezve százezer forintot raboltak el egyik iskolatársuktól, akit az elkövetés közben fizikailag és verbálisan is bántalmaztak.

A vádlottakat vezetőszáron kísérték be a büntetés-végrehajtás kötelékébe tartozó maszkos fegyveresek a tárgyalóterembe. A bíró, a pontos vádat ismertető ügyész és a védelmet képviselő ügyvédek kérdéseire a négy fiatal egyöntetűen azt válaszolta, hogy megbánták erőszakos tettüket, amelynek egy célja volt: a hét végi bulira kívántak pénzt szerezni. Eddig a drámai hírközlés, amelyhez annyi, ám fontos enyhítés tartozik, hogy a megrendezett bírósági tárgyalás csak egy fiktív eset bemutatása volt, amelyben helyi középiskolás diákoknak kívánták bemutatni, miként is működik egy büntetőtárgyalás és egy-egy nyomozás során feltárt bűnesetért milyen vaskos árat is kell fizetniük az elkövetőknek.

 

A megrendezett tárgyalás az országos kitekintésű, Nyitott Bíróság címmel futó programsorozat részeként szerepelt az immáron negyedik alkalommal jelentkező "Együtt a jövőtökért! Középiskolás Futsal Kupa és Rendészeti Szervek Kupája" rendezvényhez, amely egyszerre kínált sportos izgalmakat és előadásokat az érdeklődőknek.

Pénteken reggel az esemény fővédnöke, Cserna Gábor polgármester és dr. Varga Péter, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte a résztvevőket.

Az egyetem sportcsarnokában megkezdődtek a rangadók, a konferenciateremben pedig az előadások.

Első körben Suszter Tamás, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője és hasonló pozícióban lévő sárbogárdi kollégája, Budavári Árpád szolgált látlelettel a hazai és nemzetközi kábítószerpiac helyzetéről - minderről hétfői számunkban részletesen is olvashatnak majd -, e szerek fogyasztóira leselkedő, gyakorta halálos fenyegetésekről. A bűnüldözés után a büntetés-végrehajtáson volt a sor, azaz Balázs Péter bv. tábornok, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet vezetője mutatta be a rácsokon túli életet, valamint azt, hogy milyen programok és módszerek szerint próbálnak új esélyt nyújtani az elítélteknek. A képzések, tréningek mellett természetesen szóba került az is, hogy milyen szigorú szabályok szerint zajlanak a börtönélet mindennapjai.

Bakos Lehel kilépett a drogkarrierből az MRE Újváros Drogambulancia segítségével, ezen kivezető útról is beszélt tegnap az egyetemen tartott előadáson, amelyen Czere-Ambrus Mária, az ambulancia vezetője is felszólalt

A folytatásban a MRE Újváros Drogambulancia vezetője, Czere-Ambrus Mária mutatta be az intézményük tevékenységét és fő küldetését. Mindebben segítségére volt Bakos Lehel is, aki bár még csak most 21 éves, ám kemény és aktív drogkarrierjét adta fel a drogambulancia és ráckeresztúri rehabilitációs gondozás hathatós segítségével. A fiatalember ezen rázós tapasztalatait és a józan mindennapok újra megszerzett értékét osztotta meg közel hasonló korú hallgatóságával. A fiatalok zárásként pedig egy megrendezett, de életszerű eset(ek)ből építkező bűntény bírósági tárgyalásának záró szakaszába is belekóstolhattak. Talán a résztvevők se gondolták, hogy egy "egyszerű" pénzszerzési akcióért is vaskos árat lehet fizetni.

Betekintő – Nyitott Bíróság

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében indított előadás-sorozatot a középiskolákban, Nyitott Bíróság címmel. A kezdeményezés mottója: Attól félsz, amit nem ismersz. A szervezők szerint minél többet tudnak az igazságszolgáltatásról az odafordulók, annál inkább elfogadják és tisztelik döntéseit, annál nagyobb a bizalom a bíróságokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!