Hírek

2014.06.25. 19:40

Tiltott helyen kerékpározók - A járdán tilos, a zebrán csak tolva

Sokan nem tudják, hogy a város belterületén a kijelölt kerékpárutakon, vagy az úttesten lehet csak közlekedni kétkerekűvel, a járdákon ez tilos. Csakúgy, mint a zebrán átkerekezni, ahol le kell szállni a nyeregből, és nem árt vigyázni az italfogyasztással sem.

Gallai Péter

A sokakat érintő problémáról Gál Ferenc alezredessel, a dunaújvárosi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetőjével beszélgettünk. A cél az informálás és a figyelemfelhívás volt.

Gál Ferenc alezredes beszélt a tipikus szabálytalanságokról, amit a kerékpárosok követnek el (Fotó: Ady Géza)

– Rögtön az elején tisztázni kell, hogy a kerékpár annak ellenére járműnek számít, hogy nem kell engedély a használatához. Onnantól pedig, hogy valaki ráül, vezetőnek számít. Járművel pedig nem lehet a járdán közlekedni, kivéve, ha az úttest alkalmatlan a kerékpáros közlekedésre. Azonban Dunaújváros belterületén ilyen nincs, s több helyen van kerékpárút is. Jellemző példa, hogy műszakváltáskor az emberek nem a kétszer két sávos Vasmű úton, vagy a kis Vasmű úton tekernek, sokszor arra hivatkoznak, hogy veszélyes, ezért hajtanak a járdára. Igen, de ezzel egy másik veszélyforrást okoznak, hiszen a gyalogosok között szlalomoznak, s bizony egy kisgyerek bármikor eléjük léphet, aminek esetükben súlyos sérülés lehet a vége, de akár egy idős ember is könnyen eleshet. Amennyiben valaki ezért nyolc napon túl gyógyuló sérülést szerez, az már bűncselekménynek számít, s akár szabadságvesztéssel is büntethető. S ha még négy-öt sör is benne van az okozóban, ami előfordulhat, az még súlyosbító tényező.

Az egyik frekventált hely a Vasmű út. Kedden ott tartottak ellenőrzést a közlekedésrendészeti osztály munkatársai, s bizony volt dolguk (Fotó: Ónodi Zoltán)

Gál Ferenc az italozás kapcsán hozzátette, tettenérés esetében közigazgatási bírságot szabnak ki, amely harmincezer forint. Egyébként a törvény nem főútvonalon való közlekedés esetén huszonöt ezreléknyi légalkohol értékig nem szankcionál, de mindenkinél egyedi a toleranciaszint, mennyi fér ebbe bele.

– Szerintem harmincezerért ezt nem érdemes tesztelni, ráadásul az életével is játszik aki italos, esett már el ittas kerékpáros olyan szerencsétlenül, hogy az így szerzett fejsérülésébe belehalt.

Gál Ferenc a belvárosban a Vasmű utat és a Dózsa György utat említette, mint neuralgikus pont: – Utóbbin van kiépített kerékpárút, mégsem használják, rendszeresen büntetünk, mégis tízből öt kerékpáros szabálytalankodik. Szintén rossz a tapasztalat a gyalogátkelőknél is, a zebrákon rendre átszáguldanak a biciklisek, holott a nyeregből leszállva kell áthaladni. A megálló járművezetők nincsenek felkészülve a nagy sebességgel érkező kerékpárosra, akinek semmilyen elsőbbsége nincs ilyen esetben. Egyébként a helyszíni bírság öt és ötvenezer forint között van, a bírság mértékét az intézkedő rendőr dönti el, de ha úgy ítéli meg, hogy elegendő visszatartó erővel bír, akkor csak figyelmeztet. Tapasztalat: egy-egy helyen rendszeresen ott kell lenni, hogy csökkenjen a szabálytalankodók száma, és a büntetésnek is visszatartó ereje van, ráadásul aki hibázott, az a munkahelyén is elmondja, mi történt vele, így talán többen betartják a szabályokat. A vétkesek egyébként azzal védekeznek, hogy mindenki a járdán közlekedik, vagy nem is ismerték az előírásokat. Nos, azért is örülök ennek a beszélgetésnek, mert így még több kerékpároshoz eljut az információ: a járda a gyalogosoké.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!