Szeretet? Erről az édesanyák tudnak valami pótolhatatlanul fontosat!

Dr. Márkus Mihály nyugalmazott református püspök tartott előadást érdeklődőknek az Intercisa Múzeumban március 18-án - a rendszerváltásról, az egyházak helyzetéről, az iskolákról, a keresztény értékekről, az ökuménéről és a szeretetről. Néhány kérdést is feltehettünk a püspök úrnak - akinek a névjegyén csak annyi áll: nyugalmazott református lelkész .

- Úgy tudom, hogy Dunaújvárosban nagy siker az ökumenikus imahét, amikor a történelmi keresztény egyházak hívei egymás templomaiban imádkoznak. Ön hogyan látja az együttműködést, az ökuméné helyzetét?

- Magyarországon az úgynevezett tűrés időszakában, az 1960-as, 1970-es években kezdett megerősödni ez az együttműködés, többnyire a lelkészek és a plébánosok közötti szinten. 1991-ben, II. János Pál pápa magyarországi látogatása újabb lendületet adott ennek. Dunántúli református püspökként nekem hat katolikus püspökkel kellett tartanom a kapcsolatot az ökumenikus együttműködés keretében, amit helyeslek és pártolok. Ez egy-egy ökumenikus imahéten nekem körülbelül kétezer kilométeres autózást jelentett, nem mindig ideális téli útviszonyok között... Ám itt elsősorban időhiányról van szó. Az imahét rendben lemegy, jó és tanulságos - de az év többi részében sem a híveknek, sem a papoknak nincs sok idejük ápolni ezt a kapcsolatot! A lelkészek, plébánosok túlterheltek, több településen is dolgoznak egyszerre, miséznek, istentiszteletet tartanak, temetnek, keresztelnek: mikor is lenne idejük? Beszéltem olyan plébánossal, aki három napon át tartott karácsonyi miséket a hozzá tartozó községekben...

(Márkus püspök úr három nagyobb korszakra osztja a hívők és az egyházak életét a kommunista diktatúra ideje alatt. A tiltás ideje 1948-tól a hatvanas évek elejéig tartott: ez volt a klerikális reakció ideje, a házkutatásoké, amire Márkus Mihály családjának is fel kellett készülnie, református lelkész édesapja miatt: e kutatások alkalmával rendszerint találtak is valami terhelőt, amit maguk a kutatók rejtettek el... A tűrés a hatvanas évektől nagyjából a nyolcvanas évekig tartott: ekkor próbált sok fiatal, külföldi tanulmányokra készülő papot beszervezni az állambiztonság. Nála nem próbálkoztak: előre megmondta, hogy inkább nem megy külföldre, semmint aláírjon. A támogatás a nyolcvanas években annyit jelentett, hogy már szóba jöhetett templomok renoválása, különböző missziók indítása, például az alkoholisták mentésére.)

Dr. Márkus Mihály nyugalmazott református püspök (balra) a meghívó, Farkas Lajos múzeumigazgató társaságában Dunaújvárosban

- Szóba került, hogy Tatán, ahol Ön él, mintegy háromezer református lakik, ám istentiszteletre legfeljebb két-háromszázan járnak rendszeresen. Mi lehet ennek az oka?

- Az egyháziasság az élet szélső pontjain jelent valamit a legtöbbeknek: a születés és a halál idején. A modern élet nem kedvez a minden vasárnapi természetes, vallásos életközösségeknek. Falun szinte csak öregemberek élnek, a városokban pedig közösségeknek legfeljebb csak a csírái vannak meg, jó esetben. A nővérem kisvárosból költözött Budapestre: valóságos forradalmat csinált azzal, hogy önként felsöpri a társasház előtti járdát, nem is beszélve arról, hogy köszön a szomszédoknak! Köszön! A tatai református gimnázium diákjait messziről meg lehet ismerni az utcán: ismerős közeledtére ugyanis kiveszik a kezüket a zsebükből, az illető szemébe néznek és hangosan, határozottan köszönnek! Írva vagyon: Szólítsátok meg egymást! ... Én már annak is örülnék, ha egy nagyvárosi, panelház-sorban, ahol él mondjuk ezerötszáz ember, az ott lakó tíz-tizenöt keresztény ember, legalább néha összejönne egy kicsit beszélgetni.

(A rendszerváltás készületlenül érte az egyházakat, mondta a nyugalmazott püspök. Sem elég pap, sem elég iskola, sem elég tanár nem volt, sok helyen még ma sincsen. Még most se értük utol magunkat, se anyagi, se erkölcsi értelemben, mondta Márkus Mihály. A háború előtt 1500 oktatási intézménye volt csak a református egyháznak az országban, ma százötven református iskola működik egyházi fenntartásban. A keresztyén értékek fenntartásához pedig másra is szükség van. Megmaradhat-e a magyar társadalom hit és keresztény erkölcs nélkül, kérdezte a püspök. Válasza: nem! Már csak demográfiai okokból sem. Az elmúlt hatvan évben hétmillió (!) magzat halt meg abortuszban. A népesedési előrejelzések szerint 2050-re már csak nyolcmillió magyar állampolgár él majd az országban. Erre se a pénz, se a mise vagy az istentisztelet nem jelent megoldást. Hiába van száznegyven egyház Magyarországon, ami enyhén szólva sok. S akkor még nem beszéltünk a bevándorlásról, ami szerinte alapjaiban fenyegeti a keresztény Európát...)

- Közeleg a Húsvét: lehet még valami szépet, érvényeset mondani manapság a szeretetről?

- Erről az édesanyák tudnak valami pótolhatatlanul fontosat - válaszolta mosolyogva a hatgyermekes református püspök.- Ők tudják, hogy a szeretet mit jelent! Ők ismerik a különbséget az önmegvalósítás és az önfeláldozás között... Ők tudják, mit jelent az: képes vagyok a másikért élni!