Hírek

2014.04.08. 14:20

Titánok sikere

Dunaújváros - A zsűrit és a közönséget is elvarázsolta első versenyén a Titánok tánccsapata. Beszámoló.

dr. Szabó Zoltán

A Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség kiemelt versenyén mutatkozott be a dunaújvárosi Black Jazz Dance csoport, akik Titánok néven léptek színpadra és a show kategóriában első helyezést ért el! Első komoly megmérettetésén a csoport rendkívül erős mezőnyben egy új, innovatív koreográfiával hívta fel a zsűri és a közönség figyelmét tájékoztatta lapunkat Fekete József, a csapat vezetője, aki a részletekről is beszámolt:

Csoportunkból sokan életük első versenyén vettek részt, mégis fegyelmezetten és koncentráltan táncolták végig a produkciót. A koreográfia a hosszú előkészítés, izzasztó és néha igen komoly fizikai erőt igénylő próbák eredményeként meghozta gyümölcsét. A táncosok egyszerre, hibátlanul és ami talán a legfontosabb, felszabadultan, profikat megszégyenítő fegyelmezett koncentrációval léptek a táncszőnyegre és az előadás magával ragadta a zsűrit és a közönséget is.

A diákokat elkísérő felkészítők és a szülők is büszkék lehetnek a fiatalok teljesítményére. Azonban senki nem gondolja, hogy itt a vége nyertünk és jók vagyunk. A Titánok csoport tisztában van azzal, hogy ez a győzelem, egyben felelőssége is jár, hiszen a következő versenyeken hasonló, vagy azonos eredményt kell produkálnunk.

A Black Jazz Dance tánccsoport a jövőre figyel és megragad minden lehetőséget, ahol a táncosok bizonyíthatják tehetségüket és felkészültségüket. Tudjuk, hogy még csak az út elején járunk, bizonyára néha lesz botlás is, de ezekből is tanulva a tökéletességre törekszünk! A csapat vezetői pedig remélik, hogy újra lesz komoly érdeklődés a showtánc iránt és egyre többen szeretnének majd heteken, hónapokon át készülni a megmérettetésekrere és egy olyan csoport tagjaivá válni, ahol hosszú távú barátságok alakulnak ki - foglalta össze tapasztalatait a DH-nak Fekete József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!