Hírek

2014.05.28. 19:15

Petőfi Művészeti Liget programsorozat: 19 estén át, augusztusig

Dunaújváros - Évadzáró-Ligetnyitó tájékoztatót tartott szerdán a Bartók színház vezetése.

Szabó Szabolcs

A Swamp Sixty Rock Band június 22-ei koncertjével indul az idei nyári Petőfi Művészeti Liget programsorozata, amely augusztus 3-ig, összesen 19 estén várja majd közönségét. A monstre programsorozat anyagi bázisát az önkormányzattól érkező ötmillió forint jelenti fogalmazott a szerda délutáni sajtótájékoztatón dr. Borsós Beáta, a teátrum igazgatója, aki elmondta:

- Az idei Liget, a múlt nyáron már megismert menetrendet követi, azaz az igényes koncertek mellett szabadtéri színház, valamint irodalmi estek közül is válogathatnak majd az érdeklődők. A programok többsége ingyenesen látogatható, jegyvásárlás csak a szabadtéri színházi előadásokra lesz szükséges.

Dr. Borsós Beáta a Bartók igazgatója, valamint Dobák Lívia a teátrum művészeti vezetője mutatta be az idei Liget-programot és a színház jövőbeni terveit

– A 2013/2014-es tanévben egymást követték a jubileumi évadhoz kapcsolódó rendezvények, fellépések. Emellett számos szervezési munka is várt ránk, amelyeket úgy hiszen, sikerült jól megoldanunk. Tavaly októberben egy egészen különleges hangulatú hangversenysorozattal ünnepeltük intézményünk, a Sándor Frigyes Zeneiskola alapításának hatvanadik évfordulóját. Az iskola korábbi növendékei közül, akik mára elismert művészek lettek, sokan visszatértek hozzánk egy közös muzsikálásra – kezdte az évad összegzését Moravecz Attila, a zeneiskola igazgatója.

– Hatalmas megtisztelés ért minket 2013 október 23-án, hiszen a nemzeti ünnepen  a város önkormányzata Dunaújvárosért-díjjal elismerte el az intézményünkben immáron hatvan éve folyó szakmai és pedagógiai munkát. Az ünneplést követően pedig már készülhettünk is a hagyományos adventi koncertünkre és a népszerű újévi gálára. Emellett szinte heti rendszerességgel léptek fel kiállításmegnyitókon, koncerteken, kulturális eseményeken, díj-átadókon művésztanáraink és növendékeink. Sokat dolgoztunk, de várt még ránk egy nagy erőpróba. Az Oktatási Hivatal megtisztelő felkérésére április közepén Dunaújváros adott helyet a VIII. Országos Zenekari Versenynek. A rangos seregszemlét a Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnokában rendeztük meg. Az idelátogató zenekarok és szakemberek egyöntetű véleménye szerint egy remek hangulatú, kiváló produkciókat felvonultató zenei találkozót sikerült rendeznünk. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ külön levélbe mondott köszönetet intézményünknek. Az pedig külön öröm volt számunkra, hogy a Mészáros Melinda vezette harmonikaegyüttes teljesítményét különdíjjal ismerte el a zsűri. Fontos megjegyezni, hogy az idei tanévben is számos megyei, országos és nemzetközi versenyen bizonyították tehetségüket növendékeink, igazolva, hogy komoly szakmai munka folyik a Sándor Frigyes Zeneiskolában – tette hozzá Moravecz Attila, akit a tanév végi feladatokról is kérdeztünk:

– A felvételi meghallgatásra június 10-én, 11-én és 13-án 14 és 18 óra között várjuk leendő növendékeinket és a szülőket. Már nagyon készülünk a hagyományos évzáró koncertünkre, amely június 12-én 17 órakor kezdődik majd a Bartók színházban. Növendékeink a hangverseny után vehetik kézbe a bizonyítványokat. Az évzárással párhuzamosan már természetesen a következő tanévet is tervezzük. Beiratkozásra, a régi növendékek visszairatkozására június 16-án, 17-én, 26-án, valamint július 10-én 10 és 18 óra között lesz lehetőség. Érdemes megemlíteni, hogy idén a tavasszal pályázati forrásból két tehetséggondozó programot is sikerült elhozni a Sándor Frigyes Zeneiskolában.

A kiváló zenészekkel és művésztanárokkal végzett intenzív munka hamar meghozta eredményét, amelyet az érdeklődők és a szülők is meghallgathattak már egy-egy kisebb koncert erejéig. E programot szeretnénk a jövőben is beépíteni az iskola szakmai munkájába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!