Hírek

2015.10.04. 14:17

10 ezer lépés: több helyen is, mindenütt a gyerekosztályért

Dunaújváros - Gyalogoltak, s ezzel jótékonykodtak is több százan vasárnap a városban: a kórházi gyerekosztály javára.

Pekarek János

Chikhi Lilla, Varga Brigitta, és a szintén résztvevő kisbaba: Csiák Lilla

Jelentjük: a Jótékonysági gyaloglás Dunaújvárosban rendben elindult a Városháza térről, vasárnap délelőtt, kevéssel tíz óra után! Szerintem valamivel többen lehettek a résztvevők a jegyvásárlóknál de nem sokkal. Éppen háromszáztizenhét ember vásárolta meg az ötszáz forintos támogatói jegyet, vagyis a startra egybegyűltek pont százötvennyolcezer-ötszáz forinttal gazdagították közvetlenül a helyi kórház gyermekosztályának idei költségvetését. Kis áttétellel pedig még egyszer ugyanennyivel járultak hozzá, ugyanis az ötletgazda Amway Hungária megduplázza az összeget.

A résztvevő több száz ember komolyan gondolta azt a bizonyos tízezer lépést!

Így tehát a Jótékonysági gyalogságon elindulók nem csak a saját egészségükért tettek valamit a nagyjából tízezer lépésnyi gyaloglással, hanem a gyermekosztály kis betegeinek érdekében is cselekedtek.

A résztvevők komolyságára mi sem jellemzőbb, hogy nem csak kifizették az ötszázast, aztán mentek haza tévézni, hanem becsülettel végig is járták a Városháza tér-kis Vasmű út-Kohász utca-Vasmű út-Építők útja-Béke tér-Szórád Márton út-Apáczai Csere János út-Castrumi víztorony-Batsányi utca-Duna-parti felső sétány-Aratók szoborcsoport-Kossuth utca-Városháza tér útvonalat. Cirka öt kilométert.

Az országban egyszerre több helyen is megrendezték ezt a gyaloglónapot.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!