Hírek

2014.07.24. 17:10

Orvhalászat: két vagy három évi letöltendő szabadságvesztés a büntetés

Dunaújváros - A városi kikötő öblében lefülelt orvhalászokat talán állatkínzással is megvádolhatják majd.

Pekarek János

Ennek a hajónak a két matrózát fülelték le a rendőrök és halőrök vasárnap orvhalászat miatt

A rendőrök és halőrök megvárták, amíg a két férfi visszatér a hálók felszedésére, és hajnali négykor tetten érték az orvhalászokat. Kiderült, hogy azok feltehetően románok, legalábbis semmilyen más nyelven nem akartak kommunikálni. (Később bebizonyosodott: valóban román állampolgárok, bár, ahogyan azt a halőrök az akció közben kihallgatták, hibátlanul beszélnek magyarul.) A helyszínen lefoglalták a bűnjeleket: három hálót, a csónakot, valamint lefotózták, megszámolták és fajtánként lemérték az orvhalászok által kifogott halakat, majd nagy részüket sikerült élve visszaengedni a vízbe.

A leltár szerint 139,9 kilogramm halat fogtak a három hálóval. Ezek között volt harminchárom darab ponty, összesen 85 kilogramm. Egy süllő, 2 kilogramm. Két busa, 24 kiló. Öt harcsa, 9 kiló. Egy dévér, 2 kiló. Összesen 17 kiló egyéb fajtájú hal: ezek nagy része elpusztult, öt ponttyal, két süllővel és egy harcsával együtt.

A halak értéke 124 ezer 140 forint.

Közben berendelték a vízirendészeti kapitányság nyomozóit is, akik még vasárnap reggel kilenc órakor egy román tolmáccsal kimentek a helyszínre. Kihallgatták a gyanúsítottakat, akikről megállapították, hogy az egyik, Dunaújvárosban dolgozó román tolóhajó személyzetének tagjai, akik a hajó mentőcsónakjával mentek éjszaka halászni, engedély nélkül. A nyomozók házkutatást tartottak a hajón, ami azonban nem járt eredménnyel.

A gyanúsítottak elismerték az orvhalászatot: azzal védekeztek, hogy nem voltak tisztában azzal, Magyarországon engedélyhez kötött a halászat, mivel az alsóbb szakaszon van olyan hely, ahol engedély nélkül is halászhatnak. (Ez legalábbis kérdéses, de semmiképpen sem valószínű...)

A két román férfit lopással és orvhalászattal gyanúsítják. Az érvényben lévő törvény szerint ennek felső büntetési határa két évi letöltendő szabadságvesztés.

A halőrök szerint az orvhalászok által használt hálók tiltott eszköznek minősülnek (úgynevezett nyakzó hálók voltak). Ennek megállapítására a rendőrség igazságügyi szakértőt rendel ki, ezért nem lehet gyorsított eljárást lefolytatni az ügyben. Ha bebizonyosodik, hogy valóban tiltott eszközzel halásztak, akkor a két románt állatkínzással is megvádolhatják, aminek legmagasabb büntetési tétele három évi letöltendő szabadságvesztés.

A gyanúsítottakat a kihallgatás után kirendelt védőjük jelenlétében megismertették a felvett hivatalos anyaggal, majd szabadon bocsátották őket, mivel nem álltak fenn az őrizetbevétel és az előzetes letartóztatás törvényi feltételei. A rendőrök az ügyészséggel egyeztetve megállapították, hogy a gyanúsítottak jelenléte biztosítható a további eljárásban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!