Hírek

2013.01.02. 17:05

Tömegközlekedés: az Alba Volán marad

Dunaújváros - Nem jön új közlekedési szolgáltató a városba, mert marad a régi: 2016-ig az Alba Volán üzemelteti tovább a helyi buszjáratokat.

Pekarek János

Újabb négy évre megkötötte a szolgáltatási szerződést az Alba Volán és a városi önkormányzat: 2016 év végéig változatlanul a Volán buszaival járhatunk a városban és a város környékén. Mint Erdős Sándortól, a cég dunaújvárosi üzemének igazgatójától megtudtuk, az új  szerződésben finomítottak a Volán és a város közötti elszámolás rendszerén, de alapvetően a régi, 2012. december 31-vel lejárt szerződéshez hasonló együttműködési megállapodást kötött a két fél.

 

Képünk akár jelképes is lehetne: a Dózsa mozi előtti megállóból ugyanis minden résztvevő fél jól látszik ezen a felvételen. A háttérben a Városháza, előtérben egy Volán-busz s főleg: az utazóközönség (Fotó: Vohlmann György)

Lehet, hogy sokan csalódással fogadják a hírt: az Alba Volán és a város önkormányzata meghosszabbította a helyi tömegközlekedési szolgáltatásról szóló szerződést, amely hivatalosan 2012. december 31-vel járt (volna) le. Tehát 2016 év végéig továbbra is a Volán autóbuszaival járhatunk Dunaújvárosban. A szolgáltatást természetesen sok kritika érte és éri - mint valószínűleg mindenütt a világon. Tökéletes tömegközlekedés egyszerűen nincs. Talán azért, mert a szolgáltatás színvonala  elsősorban az erre a célra fordított pénz mennyiségétől függ. Az pedig mindenhol kevesebb a kívánatosnál  - hát még nálunk...

Ám meglehetősen nehéz lett volna hirtelen találni egy vállalkozást, amely harmincegynéhány működőképes autóbusszal s legalább száz emberrel a Volán helyére áll,  és legalább azon a szinten teljesíti kötelezettségeit, mint ahogyan elődje tette azt.

 

A legfőbb panasz: ritkák és zsúfoltak a járatok, sokat kell várniuk az utasoknak a helyi megállókban (Fotó: Vohlmann György)

A kritikák jogosak, ezt a cég vezetői is elismerték azokon a fórumokon, amelyeken az utazóközönséggel találkoztak, legutóbb például a Béke-városrészi Arany János Általános Iskola előcsarnokában: ezekről annakidején mi is beszámoltunk. A korábbiaknál lényegesen szűkebb, gyakorlatilag a minimális szolgáltatásokat tartalmazó nyári menetrend meghosszabbításával ugyanis sok, főleg a városközponttól távoli negyed lakói kerültek az addiginál nehezebb helyzetbe.

A Volán helyi üzemének vezetői a lakossági panaszokra gyorsan reagáltak: három hét alatt elkészítettek egy menetrend-variánst, amelynek lényege, hogy a Béke-városrészből a központba tartó, majd onnan nagy kerülőkkel visszatérő 40-es buszt kiegészítenék egy ellenkező irányba közlekedő és az előző busz fordulási idejének közepén induló, 45-ös jelzésű járattal. A javaslatot december közepén benyújtották a városi önkormányzathoz. Megvalósításáról a megrendelő, azaz a helyi közgyűlés dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!