In memoriam Torontáli Elemérné

Sokáig gondolhattuk: sikerülni fog neki. Nyolcvankilenc évesen is úgy nézett ki, mint hatvankilenc évesen. Aztán...

Kétheti betegség után május 10-én meghalt. A budapesti Kozma utcai temetőben nyugszik. Dunaújvárosban június 2-án, 14 óra 30 perctől búcsúztatják az Intercisa Múzeum 2. emeleti előadótermében.

Barátom azt mondta róla: Vele találkozni olyan, mintha a Történelemmel találkoznál.

A történelem ez esetben kicsi volt, vékony, szelíd és halk szavú. Halk, de következetes. Kimondta milliomodszor is: származásra való tekintet nélkül egyenlő jogok illetnek meg mindenkit.

Ugye, milyen egyszerű?

Egészen addig, amíg valaki nem kezd el általánosítani. A zsidók. A cigányok. A négerek. A migránsok.

Ő mást mondott.

Emberek.

Soha nem alkudott meg.

A legbátrabb ember volt, akit ismertem. A leghitelesebb ember. El kellett mennie a végsőkig, tovább, mint amit a legtöbben sejteni merünk - és visszajött onnan.

Látszott a karján néhány elmosódott, tetovált jel. Fiatalkori emlék. Közvetlenül a kényszerűen félbeszakított szabó és varrónői tanfolyam utáni időből. A tetováló műhely az auschwitzi megsemmisítő táborban működött. Ott, ahol öccsén Mengele kísérletezett.

Emberek, akik e hely létezését is kétségbe vonják, Vele nem mertek vitatkozni erről.

Azért a néhány tetovált jelért nem kellett fizetnie Auschwitzban. Minden másért igen. A lehető legtöbbel.

Rejtély, honnan volt annyi ereje, hogy a deportálást kibírja, onnan hazajöjjön és boldog életet éljen.

Férjével három gyereket nevelt fel, dolgozott gyakorlatilag haláláig, 1956 óta Dunaújvárosban. Számtalan kitüntetéssel próbálták elismerni tartását, jólelkűségét, és azt, amit legpontosabban mi, védencei, az átlagemberek éreztettünk, amikor kimondtuk: ezt vagy azt a javíthatatlannak tűnő ruhát elvisszük Anna nénihez.

Tudtuk, hogy csakis százszázalékos munkát kaphatunk tőle.

Egy százszázalékos embertől ez nem meglepő.

Ingyen dolgozott a mentőknek, rendőröknek, tűzoltóknak - s a rászorulóknak. Még a kórházi ágyból is megkérte fiát, hogy kézbesítsen néhány elkészült munkát, s megmondta, hol nem fogadhat el pénzt érte.

Moldova György írta Joszi Stern izraeli festőművészről: Az élete ihletett volt, az emléke áldást hozó .

Szerintem ez a mondat nem csak a festőről szól.

Lehet, hogy védetté kellene nyilvánítani azt a Kossuth Lajos utcai szerény feliratot, amivel Anna néni tisztes iparát hirdette: Cipzár, ruhanemű javítás, patent, farmergomb, ringli, kézimunka előnyomás, gombbehúzás. Torontáliné .

Ez fogalommá vált. Maradjon is fogalom. Nem tudok szebbet elképzelni, mint hogy évente megkoszorúzzák, felvirágozzák ezt a feliratot hivatalosságok és magánemberek egyaránt.

Nagyobb emlékművet, szebb emlékhelyet aligha emelhetnének e világban az emberi kitartásnak, kedvességnek és tisztességnek.

Nyitva hétfőtől csütörtökig 9.30-12.00, 14.00-16.00 .

Most már azon túl is.

Mindörökké.