Hírek

2017.05.10. 17:40

Tovább szépülhetaz újtelepi játszótér

Dunaújváros - Az április végén tartott újtelepi piknikről szóló tudósításunkban szót ejtettünk róla, hogy szép csendben átadták rendeltetésének a Tündérkert játszótér új kültéri elemeit.

Balla Tibor

A Városvédők Újtelepért Egyesület tagjai mindent megtesznek azért, hogy környezetüket szebbé, élhetőbbé tegyék. Ezért is volt az, hogy a tavaszi piknik első napjára komoly összefogással, szépszámú segítőt verbuváltak össze, hogy ecsetet, kesztyűt, drótkefét ragadva színesre fessék a játszótér kerítését. Az egyesület tagjai még ezzel sem elégednek meg, járdát, gumibevonatot álmodtak meg az újtelepi iskola udvarán álló játszótérhez, élve a rácalmási gumigyár hathatós segítségével.

Tehették ezt azért, mert egyik tagjuk, Bacsa Győző pályázatot nyújtott be a Hankook Dolgozói Önkéntes Programjára az újtelepi Tündérkert játszótér felújítására. Félmillió forintot kértek, és végül kaptak is.

A Tündérkert játszótér kerítését már lefestették
Fotó: Ady Géza

A munkálatok első ütemeként értelmezhető, hogy a kerítésfestés költségeit ebből a forrásból fedezték, és magától értetődően kétkezi munkával is "beszálltak" a gumigyári dolgozók. De természetesen ezzel nem ért véget a játszótérszépítés.

Nyári Ilona, a Városvédők Újtelepért Egyesület elnökségi vezetőségi tagja elmondta, a fennmaradó összegből járdát szeretnének építeni, illetve a gyermekek biztonságát szem előtt tartva gumi járólapokat telepítenének a játszótéri eszközök alá. A tervek már elkészültek, nem kevés árajánlatot is begyűjtöttek. Bár már a kivitelezésnél kellene tartaniuk, de már három kivitelező is visszamondta a megrendelt munkát.

Mint elmondta, fontolgatják annak a lehetőségét, hogy saját kezűleg állnak neki a gumi járólapok kihelyezésének, mert szeretnék minél hamarabb teljes pompájában látni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!