Hírek

2013.09.26. 17:55

Alapszabályt módosított a HÍD Egyesület

Közgyűlést tartott a HÍD Dunaújváros és Környéke Egyesület, ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével és titkárával.

Kőhalmi Kálmán

Egyetlen, formális napirendi pont kapcsán hívták össze az egyesület tagjait, a szervezet aktivitását mutatja, hogy ennek ellenére a megadott időben megtartott ismételt küldöttgyűlésen több mint harmincan vettek részt (a szerző becslése, nem tekintett bele a végső jelenléti listába). Ezt pedig számos városi esemény elfogadná. A döntés hamar megszületett, majd az aktualitásokról szóló tájékoztató, eszmecsere után zárult is a közgyűlés.

Rauf Pál elnök és Rohonczi Sándor ügyvivő: a HÍD Egyesületben ősszel ismét felpezsdül az élet Fotó: Ónodi Zoltán

Ezt követően kérdeztük Rauf Pál elnököt:

- Akartunk tenni egy gesztust azoknak a személyeknek, akik sokat tettek az egyesületért, törekvéseiért, és ezért elismerésben, plakettben részesültek. A bíróság az érvényes szabályok szerint ezt nem fogadta el. Azt mondták, hogy arányban kell lenniük egymással a jogosultságoknak és kötelezettségeknek. Tehát valaki csak akkor lehessen teljesjogú tag és szavazhasson, ha fizeti a tagdíjat. Annak érdekében, hogy a előbb megfogalmazott elvet érvényesítsük, ezeket az embereket mind a sorainkban tudhassuk, azt találtuk ki, hogy aki továbbra is tagunk akar maradni, vállalja a tagságot, az tagunk is marad, de fizetnie kell. Aki ezt nem vállalja, vagy korábban sem volt tagunk, tiszteletbeli taggá válik. Ezt a módosítást fogadta el a közgyűlés.

A szavazást követően aktuális témákról esett szó, ezek közül a legnagyobb érdeklődés a Mercedes gyárba szervezett látogatást kísérte: Hatalmas az érdeklődés az utazás iránt - tudtuk meg Rohonczi Sándortól -, már a bejelentés napján betelt a létszám, sőt, azóta számos új jelentkezés érkezett. Örömmel mondhatom számukra, és az újabb jelentkezők számára, hogy keressük a megfelelő megoldást, és egy később meghirdetett időpontban újabb utazást szervezünk.

Egy fontos, közel egy éve indult projektünk közeledik a zárás felé, erről is tájékoztattam a közgyűlést. Az Önkéntes Híd a Fiatalokért megvalósítására egy Európai Uniós pályázatot nyertünk, a program október végén fog befejeződni. Dunaújvárosban és egyes környező településeken alpontokat hoztunk létre. Az eredményekkel, tudnivalókkal kapcsolatban kedden az Önkormányzati Klubunk tájékoztatót tartott a környékbeli jegyzőknek, valamint a középiskolák igazgatóinak. A témáról, az önkéntes törvényről pedig október 17-én tartunk egy konferenciát.

Az idegenforgalmi szakemberek klubja éppen két héttel ezelőtt szervezett egy nagyon sikeres rendezvényt Rétimajorba. A nyári szünetet követően tehát az egyesületi élet felpezsdül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!