Hírek

2017.02.28. 20:55

Tűforgatók randevúztak Mezőfalván

Mezőfalva - Február 25-én, szombaton délelőtt tizenöt éves évfordulójukat ünnepelték a Mezőfolt Egyesület tagjai.

Horváth László

A jeles alkalmat az idei közös varrás meghirdetésével kötötték össze, ahol 24 település ügyes kézimunkázóinak társaságában fújták el az ünnepi torta gyertyáját. A rendezvény a közös munkán kívül egy nagyon színpompás börze lehetősége is, hiszen ezen alkalmakkal az alkotás mellett rengeteg anyagot, kelléket és nem utolsósorban tapasztalatot is összegyűjthetnek a foltosok.

Tizenöt év szorgos, közös munkáját ünnepelte szombaton a Mezőfolt. Papp Imréné Gizike (j) másfél évtized után átadja a stafétabotot
Fotó: Horváth László

- Jé, te is rongyos vagy?! - kiáltott fel nagy boldogsággal egy résztvevő a mezőfalvi közös varráson, amikor rég nem látott ismerősét fedezte fel a tűpárnák között. A hivatalos megnyitó előtti jelenet cseppet sem kuriózum ebben a társaságban, mivel sok esztendeje már, hogy rendszeresen találkoznak a patchwork szerelmesei. Határtalan a képzelet alkotásaikban és határtalan az öröm, mikor egy asztalhoz ülnek, hiszen még a szlovákiai Érsekújvárról és Kisújfaluról is érkezett csapat. Utóbbiak Mezőfalva testvértelepüléseként képviseltették magukat. Az ünnepi köszöntő és a közös feladat ismertetése után Papp Imréné Gizikét, a Mezőfolt Egyesület elnökét kérdeztük az elmúlt másfél évtizedről.

Százötvenen öltögettek a jubileumi közös varráson Mezőfalván. Sok gyönyörű elkészített munkát is elhoztak az asszonyok

- Egy tanfolyam elvégzését követően jött az ötlet, ha már hatan részt vettünk, akkor legyen folytatása is a történetnek. Az évek során számos rendezvényen megmutathattuk a mezőfalvi asszonyok kézügyességének eredményét. Jelenleg tíz fővel dolgozunk. Az első időkben apróságokkal kezdtük a foltvarrási ismereteket begyűjteni. Később már nagyobb projektekhez is hozzáfoghattunk, mint például a komplett csapatmunkát kívánó ágytakarók. Tizenöt év alatt rendkívül összetartó társasággá fejlődtünk, ami minőségi munkát és országos ismertséget hozott a Mezőfoltnak. Az elmúlt időszak annyira szép és élménygazdag volt, hogy abból méltánytalan lenne bármit is kiemelni, szívesen emlékszünk mindenre - zárta rövid ismertetőjét a klub vezetője. Mezőfalván továbbra is nagy hagyománya lesz a foltvarrásnak, ez bizonyos. A folytatásban azonban hamarosan változást hoz a klubvezető változása. Papp Imréné Gizi családi okok miatt elköltözik Mezőfalváról, de ígéri, sokat visszalátogat majd, így a kapcsolat nem szakad meg. A stafétabotot Horgosné Rácz Éva veszi át, aki szintén oszlopos tagja a Mezőfoltnak.

Mindig kitűnő a hangulat

A Kisújfaluról érkezett Mátyás Etelka azt mondta a találkozón: - Nagyon jó tapasztalatokkal térünk haza a rendezvényről. Kitűnő a hangulat. Új technikák és új ismeretségek kialakításával gazdagíthatjuk a tavaly alapított klubunkat Szlovákiában. Nem utolsósorban pedig ápolhatjuk testvértelepülési kapcsolatainkat.

SOK ÚJ DOLGOT TANULHATNAK

A foltos találkozón kérdeztük a résztvevőket, miért is jönnek szívesen?

Szilágyi Andrásné, a Dunaújvárosi Kézimunkások Baráti Körének képviselője szerint: - Fontos számunkra, hogy barátokkal, ismerősökkel találkozhassunk. A kikapcsolódás mellett rengeteg új dolgot tanulhatunk, amit azután a saját munkáinkban kamatoztathatunk, és remek a hangulat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!