Hírek

2015.07.01. 11:22

8 tűzoltó állt szolgálatba a helyi parancsnokságon

Dunaújváros – Július elsején tíz új tűzoltó kezdte meg munkáját Fejérben. Nyolcan közülük helyben, ketten Székesfehérváron teljesítenek szolgálatot. A kinevezési parancsokat tegnap Magosi Lajos megyei katasztrófavédelmi igazgató Dunaújvárosban adta át.

Gallai Péter

Az újoncok kezében már ott a kinevezési okirat, szerdától ők is értéket és életet mentenek. Melléjük mindkét parancsnokságon mentorként egy-egy idősebb tűzoltót jelöltek ki, akik segítik a fiatalokat (Fotó: Zsedrovits Enikő)

Az ünnepélyes eseményre felsorakozott állomány előtt Magosi Lajos igazgató egyesével adta át az új kollégáknak az okiratot, akiknek ezt követő beszédében azt mondta, szép, de nem könnyű munka vár rájuk. Mint fogalmazott, ahhoz, hogy sikeres legyen pályafutásuk, két dologra van szükség. Egyrészt a szaktudás és a hivatástudat, valamint a technikai háttér. Ez a kettő együtt képez egy olyan professzionális egységet, ami a jó és hatékony munkához kell. Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy őrizzék meg a szakmának azt az elismertségét, amit az állampolgárok körében a tűzoltók kivívtak. A rutinos kollégáktól pedig azt kérte, hogy fogadják be és segítsék a fiatalok munkáját. Lapunknak nyilatkozva Magosi Lajos elmondta, négy-, ötszörös túljelentkezés volt a meghirdetett tanfolyamra.

Magosi ezredes hozzátette: – Nagyon jó, hogy rendre komoly túljelentkezés van, hiszen a felvételi eljárás során így a legjobbakat tudjuk kiválasztani, akik öt hónapos képzésen vettek részt. Ebből egy hónap a rendészeti alapismeretek elsajátítása, a többi négy pedig specifikusan tűzoltó szakmai képzés. Ennek végén az eredményes vizsgát tett tűzoltók kaphattak kinevezést. Mint megtudtuk, a dunaújvárosi parancsnokságra – ide tartozik a pusztaszabolcsi őrs is – kerülő nyolc tűzoltóval az üres helyeket tudták feltölteni. Egyébként a szolgálati hely kijelölésénél kiemelten figyelnek mindig arra, hogy mindenki a lakóhelyéhez legközelebb tudjon dolgozni.

– Van a készenléti létszám, amit minden nap biztosítani kell, ez nem változik. Viszont mostantól több emberből tudjuk ezt biztosítani, magyarul könnyebben ki lehet adni a szabadságokat, betegségek esetén egyszerűbb lesz a szolgálat szervezése, s fontos, hogy ezáltal kevesebb plusz túlmunka jut egy emberre – emelte ki az igazgató.

Orosz Csaba dunaújvárosi tűzoltóparancsnok hozzátette, mindenkinek lesz egy mentora, egy rutinos tűzoltó, akik nem csak a káresetnél, hanem napközben is segítik az újoncokat. S arra is figyelnek, hogy a fiatalokra ilyenkor jellemző túlzott tettvágyat is ha kell, akkor visszafogják. A megszólított újoncok közül a kulcsi Csernák Zoltán azt mondja, nehéz volt idáig eljutni, főleg a felvételi vizsga volt az.

– Ki ne izgulna az első éles bevetés előtt, s persze bizonyítási vágy is van bennem, hiszen a legjobb tudásomat szeretném nyújtani. A pálhalmai Bogdán Péter elárulta, amióta eldöntötte, hogy tűzoltó szeretne lenni, nem tudta elképzelni, hogy mást csinálna: – Egy világ dőlt volna össze, ha nem sikerül az iskola. Úgy készülök a bevetésekre, mintha a saját házunk égne, s azt kellene oltani. A társaságból egy ember „kilógott”, az önkéntes tűzoltó Mészáros Endre: – A szó szerinti tűzkeresztségen már bőven átestem, műszaki mentésekben is résztvettem, azaz tudom, hogy higgadtan, minden káresetnél nagy odafigyeléssel kell dolgozni, mert mégis egy veszélyes szakmáról, illetve egészen pontosan szép hivatásról beszélünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!