Hírek

2013.01.06. 16:12

Újévi hangverseny a Bartókban - a megszokott leosztás szerint

Lassan hagyománnyá érik, a városi újévi gálakoncert, amely e héten szombaton jelentkezik majd, ezúttal a Bartók színházban. Helyi erők, nagy nevek...

Szabó Szabolcs



Mága Zoltán fellépésével debütált 2011 januárjában a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány újévi gálája. A szervezők - a Sándor Frigyes Zeneiskola, a Szonáta - már akkor jelezték, hogy hagyományteremtő szándékkal vágtak bele a kezdeményezésbe.A gálakoncert vállalt küldetése volt, hogy megmutassa a városi komolyzenei élet, főként a zeneiskola értékeit, valamint egy-két sztárfellépő bevonásával új tagokkal bővítse a városi hangverseny-látogatók közösségét.   Két évvel ezelőtt még a Dunaújvárosi Főiskola sportcsarnokában  debütáló gálának tavaly már a Bartók nagyterme adott otthont, ahogy az idei koncertnek is.

A január 12-én, e héten szombaton jelentkező hangversenyre is gazdag programsort állítottak össze a szervezők. Az este hat órakor kezdődő gála első  felében a szokásokhoz híven a helyi erőknek tapsolhat a közönség.A házigazda zeneiskola vonószenekarát Pomposné Zelena Erzsébet, a harmonika zenekart Mészáros Melinda, a fúvószenekart pedig Balogh Zoltán András vezényli majd  minden bizonnyal az eddig megszokott remek színvonalon. A helyi erőket a szinte már-már hazajáró Ewald Rézfúvós Kvintett követi majd. Az idei újévköszöntő gálára rendelt sztárvarázst két úriember szolgáltatja. Szabó Ádám az egyik kereskedelmi tévécsatorna tehetségkutatójában tűnt fel, ám azóta (is) számtalanszor bizonyította, hogy nem a celebvilág hullócsillagai közé tartozik.

Az igazán nagy név, azonban nem az ifjú harmonikavirtuóz, hanem a Junior Príma Díjas Oláh Dezső zongorista, aki bár még csak huszas éveinek elején jár, ám tisztes tekintélyt vívott ki már magának a hazai jazzéletben. A jazz világán kívül otthonosan mozog a komoly és népzene területén is, minden bizonnyal izgalmas műsorral érkezik Dunaújvárosba is. Újévi gála, immáron harmadszor, kezdje muzsikálval a 2013-as esztendőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!