Újra ballagtak az ötven évvel ezelőtt végzettek is

Az 1967-ben a dunaföldvári gimnáziumban végzett IV. B osztály tizenhárom tanulója ugyanis folytatta az elmúlt évben a budapesti mérnök, Pálfai Sándor egykori diák ötlete nyomán elindított hagyományt: újraballagással megerősítették az alma materhez és egymáshoz való kötődésüket.

Feldíszített osztályterem, tarisznya és egy-egy szál hófehér kála várta őket ezen a májusi szombat délelőttön az ünneplőbe öltözött, patinás gimnáziumban. A hatvannyolc-hatvankilenc éves hölgyek és urak nagy izgalommal készültek erre az alkalomra. Kik ők? Csömöri Éva, Szőllősi Ilka, Szeleczky Margit, Paska Rozika, Vicsik Böbe, Pintér Magdolna, Nyúl Erzsébet, Szabó István, Konics Jutka, Ritecz György, Szintai András, akit "Rozinak" szólítanak, Molnár Miklós és a főszervező Magyari Ilus. A környékbeli településeken kívül jöttek Szolnokról, Szobról, Gödöllőről, Budapestről, Kecskemétről, Szekszárdról, Paksról és többen Dunaújvárosból. Mintha hazajöttek volna. Ötévente találkoztak eddig is, bár akadt, akit érettségi óta most láttak először.

Az örömteli öleléseket és vállon veregetéseket követően az osztályteremben éppen olyan vidám, kissé fegyelmezetlen diákok lettek, mint egykor voltak
Fotó: L. Mészáros Irma

Az örömteli öleléseket és vállon veregetéseket követően az osztályteremben éppen olyan vidám, kissé fegyelmezetlen diákok lettek, mint egykor voltak. Aztán elcsendesedtek, gyertyát gyújtottak hat eltávozott társukért. Majd elfogódottan lépkedtek a lépcsőkön lefelé, s hallgatták végig a műsort. De nem külső szemlélőként, hiszen ismét felkötötték emlékszalagjukat a kopjafára, s az egykori osztálytitkár, az előszállási Molnár Miklós szólt is a több száznyi vendéghez és a most végző fiatalokhoz. Hogy érezték magukat ezen a ballagáson? Elvarázsolva, meghatottan, boldogan - jött a kérdésre a válasz.

Ballagott itt többek között építész, könyvelő, vegyész, agrármérnök, pénzügyes. Az ünnepség utáni beszélgetéskor sorolták a gimnáziumi emlékeket. A néhai Szauter László tanár úr kemény osztályfőnök volt. A több mint negyven fős létszámból harmincketten végeztek. A jó tanuló, talpraesett, aktív csapatból csaknem mindannyian továbbtanultak.

A ballagáson jelen lévők közül majdnem mindenki dolgozik még. Annak idején 5+1-es rendszerben tanultak, az elméleti-közismereti és készségtárgyakon kívül hetente egyszer gyakorlatra is jártak a téesz kertészetébe. Lelkesen idézik fel, ahogy a téesz teherautójának fapados platóján ülve mentek reggel a helyszínre. Emlegetik tanáraikat, Götzinger Károlynét, Semetkay Ágnes nénit, a Vince házaspárt, Szalai Kálmánnét és persze Oszoli tanár úr kemény és alapos tudást nyújtó biológiaóráit.

- Még az agráregyetemen is azzal az elméleti tudással vizsgáztam, amit Oszoli tanár úrtól kaptam - mondja az agrármérnök Miklós, aki azt sem felejti el, milyen nagy figyelemmel követte a szigorú Zombai igazgató a félárva fiú tanulmányait. Természetesen nem a tanulásról volt szó leginkább, hanem a csínytevésekről. Tudod? Emlékszel? - hangzott el gyakran. Mikor a kertészetből megszöktek, s a sportpályán folytatták a "gyakorlatot" - fociztak. Sokat jártak le a Dunára, a parkba.

Idén Magyari Ilona és társai erősítették meg az újraballagással az alma materhez és egymáshoz való kötődésüket

A hatvanas évek eleji különlegesen kemény télen, amikor befagyott a Duna, hatan átgyalogoltak a folyó jegén a túlsó partra. Elöl a fiúk, s mi lányok mögöttük! - emlékezik vissza ma már nevetve Szöllősi Ilka, persze a Dunán-járásért kapott igazgatói intésre is. Vagy arra a szilveszteri bulira, amelyet a hajóállomás melletti MAHART pokrócraktárban tartottak. Igaz, hogy a lányoknak éjfélkor haza kellett menniük, de remek buli volt: több szerelem, s abból máig tartó házasság köttetett - árulják el a titkot.

Az ünnepség után megnézték a tablójukat, felemlegették a hiányzókat. Majd lesétáltak a kedvenc Duna-parti helyükre, aztán pedig Nagy Gábor egykori barát és diáktárs várta őket a hegyen finom ebédre. A borozgatás közben bizonyára még több emlék is előjött. Régi fényképeket nézegettek, sokat nevettek, újra tizenévesnek érezték magukat, s az együvé tartozás is erősödött. Az emlékek akkor maradnak meg igazán, ha közösen újraéljük - összegezte a nap élményeit Magyari Ilus.

S hogy mit szóltak az iskola jelenlegi diákjai ehhez a szokatlan ballagáshoz? Tök jó! Nagyon menő! - mondták a hetedikes kisgimnazisták. Fafka Júlia hozzátette: talán egyszer mi is eljutunk odáig, s visszajöhetünk ballagni! Kívánság? Vágy? Legyen valóság! Már csak ötvennégy évet kell várniuk.