Hírek

2017.05.16. 16:55

Tizenegy nap, több mint száz csapat - Ismét újraélesztési rekordkísérlet Dunaújvárosban!

DUNAÚJVÁROS - Ismét elérkezett az idő, elkezdődött az újabb rekordkísérlet a Dózsa mozi előcsarnokában.

Balla Tibor

Tizenegy napig hosszú éjszakái lesznek a szervezőgárdának (Nagy Attila, Kisapostag polgármestere, a kezdeményezés ötletgazdája, Orosz Csaba alezredes, dunaújvárosi tűzoltóparancsnok, dr. Máté Ágnes, a Szent Pantaleon Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának vezetője és Feth Katalin, a vöröskereszt helyi szervezetének vezetője), hiszen azt vették a fejükbe, hogy ezúttal 264 órán, vagyis 11 napon keresztül igyekeznek „életben tartani” az Ambu Sam lélegeztető babát, persze segítséggel. Az első rekordkísérletük még 2014-ben volt. Akkor 200 órán át végeztek újraélesztést az Ambu babán. Egy évvel később stratégiát váltottak, akkor egy órán át 180 babán alkalmazták az életmentő technikát önkéntes jelentkezők közreműködésével. Meg is döntötték a szombathelyiek rekordját. Az elmúlt években Szombathelyen és Szegeden is újabb rekordok születtek. Nem hagyhatták ezt annyiban, összedugta a fejét a szervező csapat, és végül elhatározták, hogy idén visszavágnak, ismét megrendezik Dunaújvárosban a rekordkísérletet. A tegnap indult kezdeményezés majdnem két hétig tart éjjel-nappal, az utolsó előtti napon, május 26-án pedig levonulnak az alsó Duna-partra, a Parázs varázs családi nap helyszínére, és május 27-én délután, a tűzgyújtáskor hirdetik ki a tizenegy nap végeredményét.

Délután öt órakor a visszaszámláló órát figyelte a szervező csapat a Dózsa mozi aulájában. Amikor dr. Máté Ágnes, az első újraélesztő megszólalt: Jó napot! Mi történt? Jöjjön valaki segíteni! Hívjanak mentőt, újraélesztés lesz! - a számláló éppen 11 napot mutatott. Ennyi ideig kell életben tartani az Ambu babát.

Erre idén minden remény megvan, tudtuk meg az ötletgazda Nagy Attilától. A kezdéskor már jobban álltak, mint az előző kísérletnél, hiszen másfél, két nap kivételével, minden napra akadt már jelentkező. Az első napon - az első órát magára vállaló dr. Máté Ágnes, Geistné Erdélyi Júlia, Gulyás Emese-Orosz Csaba párosok után - a dunaújvárosi tornászok, rácalmási barátok és éjszakára a Dutrade munkahelyi közösségei tartották a frontot a mozi előterében Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnökének éber tekintete előtt. A jelentkezők száma már most is impozáns, több mint száz csapat már biztosan részt vesz a rekordkísérletben. Ez azonban ne tartson vissza senkit! Feth Katalin kijelentette, már nem kell előre bejelentkezni, ha bárki azzal lép be az ajtón, hogy újraéleszteni szeretne, megteremtik a lehetőséget rá.

Örvendetes tény, hogy nagyon sok iskola jelentkezett, lényegében a napközbeni időszakokban ők viszik az újraélesztési rekordkísérlet jelentős részét. Természetesen vannak szakemberek is, akik részt vesznek. A kórházi dolgozókból is jöttek össze kollektívák, akik már az előző kísérleteken is részt vettek, de vannak munkahelyi társaságok, önkormányzati csoportok is. Nagyon sok helyről, és sokfajta szakmai hátérrel rendelkező személyek fognak részt venni az újraélesztésben. Nagy Attila elmondta, volt olyan tűzoltó, Schrick Péter, aki itt tanulta meg az újraélesztés alapjait és Velencén megmentette egy ember életét.

Borítékolható, hogy akadnak olyanok, akik úgy gondolják, ezek az akciók öncélúak, értelmetlenek, csak a felhajtást látják benne. Pedig az elsődleges cél a tudatformálás, és az újraélesztés technikájának készségszintre emelése. Mert ebben az esetben nem puszta frázis, hogy emberéletek múlhatnak rajta. Gondoljunk csak arra két évvel ezelőtti esetre, amikor mentőhelikoptert kellett hívni egy Bánkis diákhoz, aki futás közben lett rosszul. Osztálytársai (Almási Pál, Paulusz Ádám, Simon Levente és Steigervald Dávid) lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt tragédia a helyszínen, nem gondolkodtak, cselekedtek, és újraélesztették. Vagy tavaly októberben a papírgyárban, amikor a kamionos beszorult a konténer és a járműve közé, neki is az élete múlt az újraélesztésen.
Érdemes gyakorolni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!