Hírek

2014.08.22. 10:55

Újraélesztési világrekord-kísérlet Dunaújvárosban - 200 órán keresztül

Dunaújváros – Rekordkísérlet kezdődött péntek reggel nyolc órakor a Dózsa mozi előtt. Újraélesztés – kétszáz órán keresztül.

Körmendi Erzsébet

 

Az újraélesztési rekordkísérlet szervezői és résztvevői arra vállalkoztak, hogy megdöntik a szegediek 168 órás jelenlegi csúcsát. Nyolc napon és nyolc órán keresztül pumpálják a speciális baba mellkasát, lélegeztetik szájon át, szakszerűen. Vagyis: 200 órával csoportos váltó maratoni újraélesztési rekordot állítanak fel. Jövő szombaton délután négy órakor ér véget a kísérlet, addig folyamatosan, éjjel-nappal végeznie kell valakinak az újraélesztés! Nagyjából 4-500 jelentkező már van. Azt mondják, az éjszakák lesznek a nehezek.

Nyolc óra előtt néhány perccel mindenki izgatottan várakozott a téren, tudták hamarosan kezdődik a maratoni próbatétel, a jelenlegi Guinness-rekord megdöntési kísérlet alap szintű újraélesztés kategóriában. A számláló óra kattogott bent, a mozi előterében. Gombos István köszöntött mindenkit. Elmondta, hogy a civil indíttatási kezdeményezéshez csatlakozott a Szent Pantaleon Kórház dr. Máté Ágnes orvos-igazgató vezetésével, a Vöröskereszt helyi szervezete, Fetth Katalinnal az élet, az önkéntes, a létesítményi és a városi tűzoltók Orosz Csaba parancsnok irányításával, az Országos Mentőszolgálat dunaújvárosi szakemberei, elsősegélynyújtók. Az ötletgazda Nagy Attila, Kisapostag polgármestere volt, aki nem mellesleg az ISD Dunaferr Zrt. üzemi mentőszolgálatának a tagja. A rekordkísérletben együtt vesz részt profi és amatőr, az életmentő és az utca embere, sportoló, egyesületi tag, önkéntes.

Az összefogás jó ügyet szolgál – nem öncélú próbatétel. Hiba lenne persze lebecsülni például a pacalfőzés, a tortakészítés, vagy más hasonló rekordok tartóit. Az életmentés más kategória: olyan tudás birtokába jutnak a kísérletben résztvevők, amely jó szolgálatot tesz a mindennapokban. Életmentő.

Nagy Attila polgármester is izgult a kezdéskor. Hangsúlyozta: nagyon jó érzés számára, hogy önkormányzatok, cégek, védelmi szervezetek, egészségügyi dolgozók egy emberként álltak az ügy mellé.

Dr. Máté Ágnes és Spitz Évával párban térdelt elsőként a speciális baba két oldalára, és elkezdődött a visszaszámlálás: három, kettő, egy, és...

– Nincs légzés, hívják a mentőt újraélesztéshez – vizsgálta meg az orvos-igazgató a „beteget” és kezdte az újraélesztést. Az első kórházi csapat tagjai párosával, két-két percig vesznek részt a kísérletben, váltják egymást, majd a következő vállalkozó szellemű csapatnak adják át a stafétát – Szakmai ajánlás, hogy párban végezzük az újraélesztést, így van aki azonnal leváltja a kísérletben résztvevőt, ha fárad. Az életben is így megy nagyjából – mondta Máté Ágnes.

Komoly fizikai erőfeszítést igényel az újraélesztés. Közben Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke, mint rekord regisztrátor árgus szemekkel figyelt mindent. Tőle tudjuk, hogy az újraélesztés népszerű kategóriának számít, Magyarországon hat-hét alkalommal rendeztek kísérletet ebben a kategóriában. Dunaújváros most Szegedtől próbálja elhódítani az elsőbbséget, megdönteni a 168 órás csúcsot.

– Ennél szebb küldetés kevés van, gratulálok a szervezőknek – mondta rekordőr.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!