Hírek

2014.11.24. 18:10

Újtelep közelebb jönne hozzánk

Dunaújváros - A helyi buszközlekedésről mondták el véleményüket az újtelepiek a hétfői önkormányzati fórumon.

Pekarek János

Az (egyik) örök témáról: a helyi autóbusz-közlekedésről rendeztek fórumot a népfőiskola újtelepi épületében hétfőn, azaz november 24-én este öttől. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő kezdeményezésére megjelentek az Alba Volán vezetői közül Erős István helyi személyszállítási üzletágvezető és Tóth Ferenc üzemvezető - valamint harmincegynéhány helyi lakos.

A képviselő egy sikertörténettel kezdte a fórumot: mint mondta, december elsejétől kezdve már a 35-ös jelzésű busz is bejár az új vásártérre! Egyébként a problémák a régiek: Újtelepnek nincs kellő tömegközlekedési kapcsolata a Béke városrésszel és a Belvárossal, jegyezte meg a képviselő, aki ezután átadta a szót a közönségnek.


Sokan kritizálták a 35-ös busz menetrendjét (is)

Amelynek tagjai kihasználták a lehetőséget, hogy egy képviselő is jelen van, vagyis nem csak az autóbuszközlekedésről fejtették ki véleményüket. Szóba került például, hogy kissé koraira sikeredett (az időjárás miatt) a zöldhulladék összegyűjtésére szervezett akció, még egy kellene. Vagy: teljes sötétségben áll a Bagolyvár belső udvara, jó lenne legalább egy lámpa...

Ami a buszjáratokat illeti: jó lenne visszaállítani a 21-es jelzésű járatot, mondta egy felszólaló, mivel nem mindegy, hogy a gyerekek reggel milyen korán indulnak el iskolába, busz híján gyalog! Az időseknek sem mindegy, folytatta a felszólaló, hogy bejutnak-e abba a Béke városrészi nagyáruházba, ahol posta és gyógyszertár is van, tehát (majdnem) mindent egy helyen tudnának elintézni! Azt se érti, tette hozzá, hogy egyáltalán miért szüntették meg ezt a járatot?

Tóth Kálmán

Egy másik felszólaló a Venyimi út közepe táján lévő buszmegálló megszüntetését javasolta: szerinte az fölösleges, az arra járó buszok mindegyike menjen be a végállomásra. Szerinte a buszfordulót is át kellene alakítani, hogy a buszok könnyebben kanyarodhassanak.

Más azt tette szóvá, hogy a városban körbejáró 40-es buszra sokan nem férnek fel már a Dózsa mozinál vagy az Ady Endre utcánál sem. Ugyanakkor a Bagolyvár lakói neheztelnek amiatt, hogy az ablakaik alatt fordulnak, parkolnak a csuklós 40-es buszok, nem lehet miattuk nyáron szellőztetni, pihenni egész évben, reggel öttől este tizenegyig. (Kérdés, mit mondanának ez ügyben például a Vasmű úton lakók?...) Mások a főváros felől érkező vonatokhoz csak húsz perc múlva kiérő buszcsatlakozást említették - mint ahogy a Kulcsról jövő helyközi busz és a 35-ös helyi busz csatlakozását kritizálták.

Tóth Ferenc (képünkön) személyszállítási üzemvezető és Tóth Kálmán önkormányzati képviselő is ott voltak a hétfői fórumon. Szerdán a Béke városrészi Arany-iskolában folytatják tovább!

Erős István úgy válaszolt: nem akkora a probléma, hogy idővel ne lehetne orvosolni. Ugyanakkor nem mer sokat ígérni, mivel az Alba Volán mint szolgáltató, az önkormányzat által elfogadott menetrendet teljesíti, szolgáltatási szerződés alapján. Vagyis a módosításhoz is az önkormányzat határozata szükséges. Ám, ahol beavatkozásra van szükség, ott a cég utasszámlálást fog végeztetni, és a tapasztaltak alapján be is terjeszti a szükséges változtatást az önkormányzathoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!