Hírek

2014.05.08. 16:45

A Fidesz ígérete ellenére nem segít a Dunaferrnek

A Dunaferr és a város helyzete az EU-ban - ezekről a témákról tartott sajtótájékoztatót az Együtt-PM társelnöke, Szabó Tímea. és Szabó Zsolt, a PM helyi szervezetének vezetője.

Gallai Péter

Szabó Tímea és Szabó Zsolt tartotta a sajtótájékoztatót

Szabó Tímea országgyűlési képviselő azzal kezdte, hogy úgy látszik, a Fidesz ismét hazudott a választási kampányban, nem először és nem utoljára: A kormány azt ígérte, segít Dunaújvárosnak és a Dunaferrnek. Azonban ez csak a szavazatok leadásáig szólt, onnantól mintha elfelejtették volna a várost, az itt élőket. Hosszú idő óta arra is képtelennek bizonyultak, hogy megalkossanak egy középtávú gazdasági térségfejlesztési programot, ami segítené a Dunaferrt is. Az Együtt-PM a 2013-as költségvetéshez is benyújtott olyan módosítást, ami ehhez biztosított volna forrást. Közeleg az Európai Parlamenti választás, a szövetség egyik kiemelt célja lesz Brüsszelben, hogy elérje azt: a Dunaferr az acélipari konszernek közül támogatásban, akár kormányzatiban részesülhessen. Azt a megkülönböztetést, ami most az iparágat az EU-ban éri, velük szemben ne alkalmazzák.

Szabó Zsolt hozzátette az önkormányzatnak is lenne szerepe abban, hogy minél több munkahely megmaradjon: - Jelenleg ott tartunk, ezerötszáz ember állása a tét. Az egyik kohót felújítják ugyan, de a másikról semmi hír nincs. Személy szerint sajnálom, hogy Cserna Gábor polgármester úr egy korábbi közgyűlésen arról beszélt, hogy ezt a menedzsmentet el kell kergetni a városból. Mondjuk, ha ennyire szeretné elűzni az oroszokat, akkor miért szavazta meg az atomerőmű bővítését? Fontos, hogy az önkormányzat korrekt partnerséget kínáljon a vállalatnak, s nyitnunk kell az itt lévő cégek felé. Modern iparvárosként, egy tudás- és logisztikai központként komoly jövője lehet Dunaújvárosnak, ehhez az EU segítségével sok pályázatot kell elnyerni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!