Hírek

2014.07.04. 18:15

Semmelweis-nap: ünnep az egészségügyben

Dunaújváros - A sokszor nehéz körülmények ellenére az országos viszonylatban is jól teljesít a Szent Pantaleon Kórház - hangzott el pénteken.

Szabó Szabolcs

- Az utóbbi négy évben számos feladattal kellett megbirkóznunk. Az intézmény adósságkonszolidációja, szerkezetátalakítása mellett a fenntartóváltozás adminisztrációs követelményei, valamint az új technológiai tömb építése jelentett pluszmunkát az itt dolgozóknak, akik erőn felül teljesítettek - jelentettek ki dr. Mészáros Lajos főigazgató, aki elmondta most is sokan és sokat lobbiznak azért, hogy a jövőben a megnövekedett ellátási területhez megfelelő finanszírozási keretek között működhessen a Szent Pantaleon Kórház.

Cser Ágnes szakszervezeti vezető beszédében emlékeztetett arra, hogy az ágazatban tapasztalható nehézségek és feszültségek ellenére a dunaújvárosi kórház és az itt dolgozók teljesítménye országos szinten is kimagasló, ezt az intézmény főbb mutatószámai is igazolják. Cser fontos feladatnak jelölte meg, hogy a közeljövőben az egészségügyi intézmények gazdasági és a technikai dolgozóinak bére is jelentősen növekedjék.

A köszöntők után elsőként az adjunktusi, főorvosi előléptetéseket adták át.

Főorvosi kinevezést kapott: dr. Al-Sheraji Mohamed sebész adjunktus, dr. Benesóczky Viktória IBO adjunktus, dr. Breznyán Mihály fül-orr-gégészeti adjunktus, dr. Gattyán Annamária kardiológia adjunktus, dr. Kiss Károly szemészeti adjunktus, dr. Szabó Katalin IBO adjunktus.

Adjunktusi kinevezést vehetett át:

dr. Ba Katalin - szemészet szakorvos, dr. Barna András - szülészet-nőgyógyászat szakorvos, dr. Horváth Ágota - sebészet szakorvos, dr. Kercso Anca Nicoleta - neurológiai szakorvos, dr. Szakáts Ildikó Tünde - szemészet szakorvos.

Az intézmény legragnosabb kitüntetését, a Szent Pantaleon Emlékérmet a pénteki ünnepségen (99. sorszámmal) Dr. Tischner Magdolna, (100.) Hrubyné Tóth Zsuzsanna, (101.) Stipanov Dejan vehette át. A Semmelweis nap alkalmából a Szent Pantaleon Kórház Kiváló Dolgozója kitüntetésben és igazgatói dicséretben az alábbi kórházi dolgozók munkáját ismerték el:

Dr. Hum Zsigmond, Knápik Csabáné, Gebhard Zoltán, Szabó Klára, Dr. Kővágó Levente (orvos-igazgatói dicséret), Gurubi Mariann (ápolási igazgatói dicséret), Badi János gazdasági igazgatói dicséret.

Dr. Derényi Gábor a Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Szervezetének elnöke a testület életműdíját, a Prof. Dr. Romhányi György Díjat adta át és méltatta dr. Eigemann Éva főorvosnő sokévtizedes, a Dunaújvárosban végzett munkásságát.

Az életműdíj átadása után még egy megyei díjról is megemlékeztek.

Június 19-én Székesfehérváron Szigeti Szilvia Kiváló Védőnő díjat kapott a védőnők megyei ünnepnapján, Székesfehérváron.

Semmelweis Ignác megfigyelte, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a boncolás utáni hullaszagot, tapasztalatai alapján, elméleti megalapozottság nélkül javasolta az eljárást, osztályán előírta, jóllehet a kórokozó baktériumokat még nem ismerte. Szerencsére a klóros víz a kézre tapadt baktériumokat is elölte. Módszerének elterjesztése érdekében szélmalomharcot vívott az akkori orvostársadalom képviselőivel.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!