Urnasírok a kavicsbányában - Tizennyolc temetkezési helyet tárnak fel Szalkszentmárton határában

A Kecskeméti Katona József Múzeum szakembere, Kovacsóczy Bernadett régész, a feltárás vezetője elmondta, a Duna árterében lévő lelőhelyen az úgynevezett kisapostagi kultúra három urnasírját már feltárták és dokumentálták is a hatvanas években.

A harminc évnél is régebbi kavicsbánya tervezett bővítéséhez kértek engedélyt tavaly a tulajdonosok. Ekkor a hatóság régészeti megfigyelést írt elő a területre. Ennek során az elmúlt év októberében és novemberében három urnasír került elő. Ezekből az egyik egy magányos avar kori sír volt. A benne nyugvó férfit ezüstkaréjos arany veretekkel díszített övvel, a rangját jelző egy méter hosszú, ezüstszerelékes kardjával, nyílhegyekkel és egy felkantározott lóval együtt temették el a VII. században. A lovas a korabeli elit tagja lehetett. Emellett bronzkori és avar kori telepobjektumok is kerültek elő akkor. Augusztusban megelőző feltárást kezdtek, mivel a bánya újabb bővítését tervezik elkezdeni.

Lukács Nikoletta régész egy cserépbögre darabjait mutatja egy középső bronzkori urnatemető feltárásán Szalkszentmárton határában Fotó: mti/Ujvári Sándor

Ekkor találtak rá a középső bronzkorra tehető 18 urnasírra, és fedeztek fel újabb bronz- és avar kori telepobjektumokat is. Az előkerült sírok a vatya-kultúrához tartoznak, amely az időszámítás előtti 2000-1900 és 1500-1450 közötti időszakot öleli fel és a kisapostagi, nagyrévi kultúra alapjain nyugszik - tudtuk meg a régésztől. A Duna mentén élő népcsoport egyik legjelentősebb erődített telepe a most vizsgált területtel szemközt lévő dunaújvárosi lelőhelyen volt. Ebben az időszakban bizonyítottan intenzív kulturális, kereskedelmi kapcsolat állt fenn a Duna két partján élő népcsoportok között.

Csányi Roland régész egy temetkezési urnát bont ki a homokból

- Az már tudható, hogy a temetkezések mind hamvasztásra utalnak. Nagyméretű agyagurnákba helyezték a halottak hamvait és csontmaradványait a viszonylag kis gödrökben. A kihajló, tölcséres nyakú edényt rendszerint egy másik, nyílásával lefelé fordított és méretében kisebb tállal fedték le. Előfordult azonban az is, hogy az urnára egy kis agyagbögrét tartalmazó tálat tettek, majd így zárták az egészet egy harmadik tállal - hangsúlyozta a Kovacsóczy Bernadett és hozzátette: - Az urnául szolgáló edények elkészítése mellett a kiégetésük is igen nehézkes lehetett nagy méretük miatt. Az urnák közötti anyag-, forma- és motívumbeli eltérések pedig egyértelműen egy hosszabb ideig használt temetőre, a Vatya-időszakon belüli különféle fázisokra utalnak.