Válaszút előtt az élet alkonyán

2017. január 09., 06:45 szerző: Körmendi Erzsébet fotós: Zsedrovits Enikő
komment
Nagyvenyim - Az idős, beteg hozzátartozó gondozása, ápolása számos családban okoz gondot. Otthon vagy intézményben?
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A szépkorúak többsége még a régi családmodellt tartja elfogadhatónak, a gyerekeik viszont nem minden esetben engedhetik meg maguknak, hogy a szülőről való gondoskodást válasszák a munka helyett. A Ferences Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthonában máig él két lakó, aki tanúja volt az intézmény egykori alapításnak is. Egyikük, Rafaella nővér például már 96 éves. Rajta kívül három 95 év feletti lakója is van az otthonnak, de volt több 100 éves is. Gondoskodnak róluk, nagy szeretettel. Az otthont a Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja alapította és működteti 1992 óta. Az intézmény férőhelyeinek a száma 36-ról 46-ra emelkedett az évek alatt, de - ahogyan Kiss Csaba Gábor igazgató fogalmaz - még másfél házat meg tudnának tölteni. Előfordult már, hogy 88 volt a befogadásra várók száma, ám mostanában „kedvezőbb" a helyzet, de még mindig 60-70 idős ember neve szerepel a várólistán.

Most éppen egy kilencszer nyolc méteres épülettel bővítik az intézményt, amelyben egy foglalkoztató lesz a legnagyobb helyiség. Mert szükség van egy olyan teremre, főleg télen, ahol az idősek együtt lehetnek. Nyáron az udvari pavilonban, az intézmény mellett lévő templomkerti arborétumban pihenhetnek, de a hideg időben beszorulnak az épületbe.

Kiss Csaba Gábor igazgató összegzi szakmai tapasztalatait

- Meggyőződésem, hogy amikor az idős hozzátartozó eléri a 75. életévét, beszélni kell a családban a továbbiakról. Érdemes kiválasztani legalább két olyan intézményt, amelyet elfogad a szépkorú szükség esetén, és ezekbe beadni a jelentkezési lapot jó előre. Inkább ne legyen rá szükség, de ha mégis, akkor idővel biztosított lesz a lehetőség. Különben két-hároméves várakozásra kell számítani, ami elfogadhatatlanul hosszú idő, ha baj van. Tapasztalatunk szerint a jelentkezők 20-30 százaléka kerül be ténylegesen idősotthonba, a 70-80 százalékuknak nem adja meg a sors a lehetőséget. Bizonyos esetekben akár három hónap alatt is romolhat annyit az idős ember állapota, hogy azt mondhatjuk: ha előbb jött volna hozzánk, talán tovább él - hangsúlyozza az intézményvezető, aki az idősotthont az utolsó mentsvárnak tekinti, amivel élni lehet. Amíg a család saját maga el tudja látni az idős hozzátartozót, tegye meg - viszont vannak helyzetek, amikor nincs más lehetőség...

A szakember több éves tapasztalat alapján mondja: kihalófélben van a régi, klasszikus családmodell.

Kanizsai Józsefné Kati néni tizenöt éve lakik a nagyvenyimi otthonban. Vele beszélget Györfiné Győr Zita vezetőápoló-helyettes Fotó: Zsedrovits Enikő

Évtizedekkel ezelőtt ugyanis még az volt a gyakorlat, hogy a mama vigyáz az unokára, aztán amikor eljön az az idő, akkor az unoka gondoskodik a nagymamáról, szülői, esetleg rokoni segítséggel. Manapság viszont a fiatal generációk már külföldön, vagy éppen az ország más vidékein dolgoznak, élnek. A földrajzi távolságok miatt fizikailag sem megoldható a rendszeres látogatás, folyamatos felügyelet.

- A szemlélet is erősen megváltozott. A mai hetven-nyolcvanéveseknek még természetes lenne, hogy a gyerekek gondoskodjanak róluk, hiszen ezt látták annak idején a családjukban, ennek folytán erősen él bennük ez a szülő-gyermek minta. A gyermekeik, a mai 40-50 évesek viszont nincsenek felkészülve mentálisan, morálisan, de fizikálisan sem az idős ember gondozására. A fiatalokról, az idős emberek unokáiról nem is beszélve - tette hozzá Horváth Zoltánné Ica, a Szent Ferenc Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthonának vezető ápolója. - A mai családok ugyanis kétkeresős modellre épülnek. Nem engedhetik meg maguknak anyagilag, hogy az apa, illetve ami gyakoribb, az anya otthon maradjon gondozni a mamát, papát, amikor az leesik a lábáról, és ágyhoz kötött beteg lesz. Szükség van a két keresetre, mert különben nem tudják fenntartani a lakást, nem tudnak megélni, taníttatni gyereket, esetleg segíteni annak fiatal felnőtt élete első éveit. A fontossági sorrendben ezek állnak az első helyen, és akkor a szakmai karrierről még nem is beszéltünk.

A szakember meggyőződéssel mondja: az idősek, betegek ápolása nagyon sok egy olyan embernek, aki érzelmileg érintett, képtelen elvonatkoztatni, és munkának tekinteni a gondoskodást, valamint nem rendelkezik hozzá megfelelő szakértelemmel. Felőrli ez az önként vállalt feladat, rámehet az egészsége, tönkremegy az élete, bármilyen édes, kedves is a nagyi.

Horváthné Ica szerint az idősek előbb érzik magukat tehernek, mint amikor a család megfogalmazza a gondolatot. Sok esetben ők maguk keresik fel az otthont, hogy szeretnének beköltözni.

Épül a nagyvenyimi idősotthon új szárnya, ahol a tervek szerint foglalkoztatót és ebédlőt alakítanak ki az idősek számára Fotó: Horváth Zoltánné

- A mi idősotthonunkba rendszeresen bejárnak az óvodások és az iskolások. Erre a kapcsolatra nagy szükségük van a gyerekeknek is, hogy elfogadják a nálunk lakó korosztályt. Ne a félelem legyen az első és egyetlen érzésük, amikor idős emberrel találkoznak. Higgye el, ez valós probléma. Tapasztalatunk szerint a mostani fiatal felnőttek nincsenek felkészülve az idős létre. Sok szülő elhozza hozzánk látogatóba a gyereket. Egyszer. Aztán már nem, mert fél az öregektől. Addig jó, amíg eljárnak a mamához ebédre, finom sütire, de amikor a mama beteg lesz, csúnya lesz, elhagyja az ereje, no, azt már nehezen képesek tudomásul venni - mondja Horváthné Ica.

- Amíg a nyugdíjas el tudja látni magát, addig jó. De utána? Kevesen tekintenek előre. Sajnos. A szociális háló fogalma elcsépelt lett, mégis ez a legjobb kifejezés arra, amit mi Nagyvenyimen szeretnénk megvalósítani az önkormányzattal, az egészségügyben dolgozókkal, az intézményekkel partnerségben. Három pilléren gondolkodunk. A házi segítségnyújtás keretében az otthon lakó időseknek vinnénk ételt, segítenénk nekik, amiben kell, tisztálkodásban, takarításban például - tájékoztat Kiss Csaba Gábor. Horváthné Ica folytatja: - Sok hozzátartozónak csak egy kicsi segítség kellene, és lényegesen könnyebbé válna az élete. Az idős ember legtöbbször úgy kerül haza a kórházból, hogy a rokonságát nem látják el tanácsokkal. Pedig jól jönne nekik némi lelki támasz, instrukció, hogyan viszonyuljanak a beteghez, miként bánjanak vele. A házi gondozó közreműködésével, kevesebb energiával, szakszerűbb lehetne az otthoni kezelés. De az egyedül élő idős ember sem érzi magányosnak magát, ha rendszeresen látogatja otthon a gondozó.

- Második lépcső a napközi ellátás lenne, aminek nevében van a lényege: nap közben a többiekkel töltené az időt a gondozott, este, éjjel viszont a saját, megszokott környezetében térhetne nyugovóra. Nap közben találkozhatna a nálunk lakó társakkal, megismerkedhetne az ellátással, könnyebb lenne számára az elfogadás később, ha az otthonba beköltözés esetleg szóba kerül. Tehát úgy gondolom, szükség lenne az időskorúak számára egy települési szociális ellátó rendszerre, hogy a szépkorúak, illetve a hozzátartozóik tisztában legyenek vele, kihez fordulhatnak, milyen segítségeket és hogyan vehetnek igénybe - fogalmazta meg hosszú távú terveiket az otthonvezető.

Körmendi Erzsébet

2017. január 09., 06:45 szerző: Körmendi Erzsébet fotós: Zsedrovits Enikő

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...