Hírek

2016.11.21. 15:45

Vállalkozások, civil szervezetek, önkéntesek összefogásával épült a pálya

Széles összefogásnak köszönhetően újabb, díjmentesen használható edzőparkkal gyarapodott a városi kínálat. Tessék hát, erősíteni.

Szabó Szabolcs

Továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek a saját testsúllyal végezhető, erősítő feladatok sokaságát kínáló edzőparkok. Az új pályát, amely a Dunaferr középiskola villamosipari tagozatának szomszédságában található, annak megálmodói, építői és finanszírozói közösen adták át hétfő délelőtt.

Minden bizonnyal komoly használatnak lesz kitéve az átadott új, minden sportolni vágyó számára díjmentesen használható edzőpark, amelyen már hétfőn nem éppen mindennapi gyakorlatokat mutattak be a Dunaújvárosi SZC Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákjai.

Nem véletlenül a fiatalok látványos erődemonstrációjával indult az átadóünnepség, hiszen az intézmény számos tanulója önkéntes munkájával segítette az építkezést.

Az ünnepélyes átadón főként a méltatásoké volt a főszerep az új pályán

A KÖSZ, Hankook! , azaz a Közösségi Összefogás a Szebbért elnevezésű program keretében létrehozott pálya tekintélyes lakossági akaratot is képvisel.

Mint arra Boda Bence, a gumigyártó cég programkoordinátora emlékeztetett: ezen edzőpart kapta a legtöbb szavazatot azon a nyílt véleményfelmérésen, amely a program céljait volt hivatott kijelölni.

Roy Katalin, a cég kommunikációs vezetője kiemelte, a kezdeményezés egészére igaz, hogy számos pozitív visszajelzés, támogatás, segítő akarat érkezett, ennek (is) köszönhető, hogy eredményes munkát tudtak végezni. Felhívásukhoz több helyi nagy- és kisvállalkozás csatlakozott, de hatalmas szerepet vállalt az elvégzendő munkákban és azok megszervezésében a már említett Dunaferr középiskola, valamint a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum.

A hivatalos kötelezők után pedig már a fiataloké a főszerep, akik bizonyították: feladatok sokaságával lehet gyakorlatozni az új edzőparkban Fotó: Ady Géza

Lapunkban már több ízben olvashattak arról, hogy erőt és energiát nem kímélve segítették a munkálatokat a helyi tűzoltók is.

Orosz Csaba tűzoltó alezredes, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka köszöntőjében arról beszélt, milyen fantasztikus élményeket tartogatott számukra ez a program és arra kért mindenkit, ha még nem próbálta ki, milyen remek dolog is csatlakozni egy-egy ilyen közösségi, önkéntes alapú kezdeményezéshez, az mielőbb tegye ezt meg - számos pozitív dolgot tapasztal majd.

Minderre vélhetően a következő évben, években is bőséggel lesz lehetőség, hiszen a gumigyártó cég jelenlévő képviselői, köztük az ügyvezető Lee Sang Il is nyomatékosította, folytatni kívánják a nagy népszerűségnek örvendő programjukat.

Felkészülésként pedig érdemes kipróbálni a már üzemelő edzőparkot, amely lehetőségek tárházat nyújtja a szabadidő egészséges eltöltéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!