Vasasnap lesz pénteken Vasmű téren

2017. július 13., 18:40 szerző: Körmendi Erzsébet fotós: Zsedrovits Enikő
komment
DUNAÚJVÁROS Az ISD Dunaferr Zrt. július 14-én, pénteken délután rendezi meg a XL. Vasas- és Kohásznapot.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az esemény nem nyitott mindenki számára, azon csak a vállalatcsoport munkavállalói és családtagjaik vehetnek részt, az előzetesen kiadott karszalagok viselése esetén. Karszalag nélkül a belépés nem lehetséges.

A gyülekező délután negyed négykor lesz a Vasmű főkapu előtti téren. A hivatalos megnyitó, a köszöntők, valamint a díjak átadása 17 órakor lesz az előzetesen jelzett program szerint. Az esemény hivatalos része előtt a Budapest Bár zenél 16 órától.

Lezárták a Vasmű teret a rendezvény miatt Fotó: ZsE

A Vasas táncegyüttes 17.40 órakor lép színpadra, 18 órakor pedig rekordkísérlethez kapcsolódó program lesz - elkészítik a vasmű óriás (500 személyes) csülöktálját, amivel a magyar rekordot igyekeznek megdönteni. Fásy Ádám és vendégeinek zenés műsora 18.30-kor kezdődik, majd tűzijáték, végül a Magna Cum Laude koncertje zárja a sort.

A vasasnap miatt a rendezvény teljes helyszínét lezárták, beleértve a volt kerékpártároló területét és a garázssor Vasmű tér felőli végét is. A lezárás a tömegközlekedést nem érinti, a helyi és helyközi járatok menetrendje változatlan marad. Célszerű a Vasmű teret gépkocsi nélkül megközelíteni, ha mégis autóval mennek oda, akkor parkolni a jégpálya előtti területen és a vásártéren lehet.

Körmendi Erzsébet

2017. július 13., 18:40 szerző: Körmendi Erzsébet fotós: Zsedrovits Enikő

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...