Hírek

2013.08.20. 15:09

Vasmű - Állami cég lehet?

Dunaújváros - Még a héten vételi ajánlatot tesz a vasműre a kormány – mondta Varga Mihály.

Pekarek János

Váratlan fordulatokban gazdag tárgyalásokat folytattak a Dunaferr ügyéről hétfőn politikusok, vállalatvezetők és érdekvédők. Részben Dunaújvárosban, de a kihelyezett kormányülés terepe, Székesfehérvár, és Budapest is fontos helyszínnek számított.

Már az meglepő volt, hogy a hét végén bejelentették: Varga Mihály nemzetgazdasági (pénzügy)miniszter Dunaújvárosba látogat, hogy találkozzon az ISD Dunaferr Zrt. vezetőivel, a napokban bejelentett, ezerötszáz embert érintő létszámleépítés miatt. Vasárnap estére az is eldőlt, hogy az érdekvédők is részt vehetnek a találkozón.

Arra azonban senki nem számított, hogy a kormány hétfőn este bejelenti: vételi ajánlatot tesz a vasműre.

Hétfőn délelőtt a Dunaferr igazgatóságának előcsarnokában: a sajtó előtt (balról) Kroó Iván, Varga Mihály és Jevgenyij Tankhilevich (Fotó: Lázár Zsolt)

Pontosan érkezett előre beígért dunaújvárosi látogatására hétfőn reggel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a vasmű igazgatóságához. A tárgyalásokon rajta kívül Czomba Sándor foglalkoztatási államtitkár is részt vett a kormány képviseletében. Az ISD Dunaferr Zrt. vezetői közül Jevgenyij Tankhilevich cégvezető, Kroó Iván, az igazgatóság tagja, a Dutrade vezérigazgatója, dr. Mezőközy András és Szalkay István tanácsadók fogadták.

Később tárgyaltak a kormánytagokkal az érdekvédők képviselői: Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, Borbély Zoltán, a Dunaferr Üzemi Tanácsának elnöke, Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és Oláh István, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke is.

A rövid megbeszélések után Varga Mihály és Jevgenyij Tankhilevich tájékoztatták a sajtót a cég igazgatóságának előcsarnokában.

A miniszter elmondta: tájékozódott a cég helyzetéről és kilátásairól. A vasmű helyzete szerepelni fog a kormány ünnepi, Székesfehérvárra kihelyezett ülésének napirendjén is, ő tájékoztatja majd a kabinet tagjait. A kormány lehetőségei korlátozottak a cég 2004-es privatizációja óta, mondta, de ezerötszáz elbocsátani tervezett ember sorsa nem mindegy számukra. December óta folyamatos kapcsolatban vannak a cégvezetéssel, utasították a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatot, mérjék fel a város, a megye és a szomszédos megyék álláslehetőségeit. A szolgálat irodát nyit a vasműben, minden lehetséges segítséget megadnak a vasműsöknek.

Kérdésünkre, lát-e esélyt a vasmű állami visszavásárlására, Varga megismételte: a privatizáció óta a kormány mozgástere leszűkült, a visszavásárlás nem cél, a cél a munkahelyek védelme, újak teremtése.

Tankhilevich ugyanitt elmondta: a válság óta nehéz helyzetben van a vasmű, az elmúlt két évben ötvenmilliárd forint veszteséget termelt a cég.

Ám jobbá szeretnék tenni, folytatják a korszerűsítést, növelnék a termékkibocsátást. Lehet, hogy a kohóátépítés késni fog, de ezzel sem történik semmi drámai, mondta a cégvezető. A végkielégítésekre és az Acél Alapítvány működtetésére ötmilliárd forintot szánnak, jegyezte meg Jevgenyij Tankhilevich.

Varga Mihály hétfőn este egy tévéhíradóban jelentette be: a kormány még ezen a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferre.

A bejelentés mindenkit meglepett. A vasmű szóvivője azt válaszolta kérdésünkre: erről nem esett szó a délelőtti tárgyalásokon. Minden a részletektől függhet, de a kérdésről a tulajdonosok döntenek, tette hozzá dr. Mezőközy András.

Mucsi Zoltán, a gyári Vasas szakszervezet elnöke is meglepetéssel értesült a bejelentésről: mint mondta, ez a lépés, mármint a vasmű részvénytöbbségének visszavásárlása az érdekvédőkkel folytatott tárgyalásokon sem került szóba.

Mucsi megjegyezte, hogy a szakszervezetek számára a munkahelyek védelme a legfontosabb. Mint mondta, meggyőződésük, hogy a vasmű önállóan képes lenne eltartani magát. Szerinte nincs ezerötszáz felesleges ember a gyárban. Úgy véli, nem a tulajdonos személye a fontos, akár az állam is visszavásárolhatná a céget: a lényeg az, hogy jó vezetőket állítson a cég élére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!