Hírek

2014.06.03. 16:15

Vasmű- és várostörténet, ahogy kevesen ismerik

A Dunai Vasmű és a város építésének első évtizedeit elemezte május 23-i előadásában Klein András Miklós, több vasmű- és helytörténeti kiadvány szerzője és szerkesztője az Intercisa Múzeumban.

Szente Tünde

Csakúgy, mint két héttel korábban dr. Szegál Borisz főiskolai tanár, Klein András Miklós is a döntéshozatalok háttértényezőire fókuszált. Így oszlatta el például azt a tévhitet, hogy a Dunai Vasmű megépítésének ötlete a szocialista rendszer „rovására” írható. Dr. Remport Zoltán kutatásaira hivatkozva ment vissza a reformkorba, amikor is gróf Széchenyi István így fogalmazott William Tierney Clark angol mérnökhöz írt levelében: „egy emelkedőben lévő országban a Duna partjain kétlem, hogy bármi előnyösebb lehetne, mint jó vasművek.” Ezzel írásba foglalta a Duna menti vasgyár létesítésének gondolatát.

A hazai acélfeldolgozó ipar, elsősorban a gépipar fejlesztése az 1930-as években vett újabb lendületet. A folyamatot felgyorsította a világszerte erősödő hadiipari programok Magyarországot is elérő hulláma, ami Darányi Kálmán miniszterelnöksége alatt „győri program” néven került be a magyar gazdaságtörténetbe. „A MÁVAG új vasműve telepítési helye tekintetében az az elvi álláspont kristályosodott ki, hogy az új vasművet valahol a Duna mentére kell telepíteni” – így esett a választás Győrre, ahol is 1944 elején megkezdődtek az építkezési munkák, azonban a bombázások tapasztalatai miatt felvetették az áttelepülés kérdését. Az új telephely kijelölésénél is egyik szempont a Duna közelsége. Mohács elsőbbsége egyértelmű volt, de már nyilvánvalóvá vált, hogy a vasmű a háború alatt nem épülhet meg.

1945 szeptemberében újból napirendre került a modern, versenyképes vasmű létesítésének a szükségessége. „Az új vasmű a saját és környező országok újjáépítésének programjában igen jelentős szerepet játszhatna.” Ezzel kezdetét veszi egy hosszadalmas döntési folyamat, a hivatalos levelezéseken olyan nevek tűnnek fel, mint Sebestyén János, a beruházás későbbi vezetője, Vas Zoltán miniszter, Dancsházy Gusztáv, a MÁVAG műszaki főtanácsosa, Tetmajer Alfréd, az új koncepció kidolgozója, Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága főtitkára, akinek vezetésével a pb 1949. január 20-i ülésen döntöttek az új vasmű Mohácson történő megépítéséről. A májusi beszámolóból már az is kiderül, hogy Mohácson megindultak a munkák a tervek alapján, Borovszky Ambrus vezérigazgató-helyettes irányításával. És egy – ma sem bizonyítható – feltételezésre alapozva döntöttek év végén a vasipari kombinát építési helyének megváltoztatásáról. „A nemzetközi politikai helyzet és elsősorban a magyar-jugoszláv viszony alakulása arra késztette Rákosi elvtársat, hogy a szovjet szakértők figyelmét felhívja a korábban felmerült mohácsi megoldással kapcsolatos meggondolásokra. (Mohács 13 km-re van a jugoszláv határtól). A kombinát építési helyéül Dunapentelét jelöljük ki.”

A város építésének nemzetközi, politikai és személyi aspektusai is roppant izgalmasak mind a városalapítók, mind az utódok számára. Klein András Miklós a kultúrateremtés bonyolult hálójára is példákat hozott korabeli fotókkal igazolva azok valóságát. A társadalmi mobilizációs, urbanizációs folyamatok úgynevezett „tanuló térségben” zajlottak, a település és környéke minden lakója tanult, közben létrejött egy városi és ipari kultúra. Kritikájának is hangot adott, a penteleiek földjeinek kisajátítása, vagy éppen a kezdeti szervezetlenség okán, nem is beszélve arról, hogy a löszfalra építkezés mennyi veszéllyel és plusz földmunkával járt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!