Hírek

2013.03.27. 17:26

Vasműs díjazottak

Dunaújváros - A Dunaferr-vállalatcsoport legrangosabb elismeréseit adták a napokban a cég vendégházában rendezett ünnepségen.

Pekarek János

A hagyományoktól eltérően ezúttal tavaszra halasztott rendezvényen a vasmű első vezérigazgatójáról elnevezett Borovszky-díjjal tüntették ki szakmai életpályájáért Králik Gyula műszaki fejlesztési és beruházási igazgatót. Az Év menedzsere elismerésben Csik Józsefné, az ISD Dunaferr Zrt. személyzeti igazgatója, és Gyerák Tamás, az acélmű gyárvezetője részesült.

Králik Gyula  veszi át a díjat Evgeny Tankhilevich-től (Fotó: Dunaferr)

A vasmű dolgozói szavaztak a Dunaferrért díjról. Ennek alapján, a vállalatvezetéssel egyetértésben a közelmúltban elhunyt dr. Kernács János részesült a kitüntetésben. Ez az elismerés a cég közleménye szerint őszinte tisztelgés a volt jogtanácsos majd fél évszázados munkássága, egész életútja előtt. Akinek tartását és teljesítményét jellemzi, hogy vak emberként végezte el az egyetemet, folytatta munkásságát. Ezért a díj feleségét: segítőjét is illeti, szól a közlemény. A díjakat Evgeny Tankhilevich cégvezető adta át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!