Hírek

2013.10.08. 15:00

Vastap a Vasasnak Füleken

Az elmúlt hétvégén a szlovákiai Füleken lépett fel a Vasas Táncegyüttes felnőtt csoportja.

Szabó Szabolcs

A Suplicz Mihály és Szőke Genovéva művészeti vezetésével dolgozó Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes felnőtt csoportja a hétvégén a Szlovákiai Füleken vendégszerepelt.

Október 4. és 6-a között immáron hetedik alkalommal rendezték meg az Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztivál és Szólótáncversenyt, amelynek kulturális programjában szerepelhetett a dunaújvárosi együttes.

A füleki borünnep felvonulásán is részt vett a Vasas Táncegyüttes felnőtt csoportja (Fotó: Vasas Táncegyüttes)

 

A Magyar Ház szervezésében szombaton a Füleki vár, valamint a rendezvénynek otthont adó város történetével ismerkedtek meg a néptáncosok majd a borünnep, és az ehhez tartozó felvonulás és menettánc következett. Az élő zenével kísért látványos felvonuláson több helyszínen is ízelítőt adtak magyar néptáncokból.

A mozgalmas nap zárásaként hajnalba nyúló táncházat tartottak a néptáncfesztivál résztvevői.

Másnap, vasárnap délelőtt, a fesztivál a díjátadóját megelőzően, 50 perces műsort mutatott be a Vasas Táncegyüttes a füleki városi művelődési központ színpadán, hatalmas sikert aratva a közönség körében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!