Vértanúkra emlékeztek

Az aradi tizenhármak gyásznapjáról lévén szó, kezdjük az írást ama bizonyos tizenhárom ember nevével. Zárójelben életkoruk.

Dessewffy Arisztid (47). Lázár Vilmos (34). Schweidel József (53). Kiss Ernő (50). Poeltenberg Ernő (36). Török Ignác (54). Láchner György (44). Knézich Károly (40). Nagysándor József (45). Leininger-Westerburg Károly (30). Aulich Lajos (56). Damjanich János (45). Vécsey Károly (42).

A Vasas Táncegyüttes és a Violin Művészeti Iskola művészei a dunaújvárosi emlékműsor előadásán a 48-as emlékműnél.

S innen kezdve mehetünk tovább, idézhetjük fel a hátramaradottak által rendezett ünnepeket, értékelhetjük a mártírok áldozata által teremtett mítoszok hatását.

Részemről ennek a sokszor és sokak által, sokféleképpen kisajátított ünnepnek tiszta motívuma volt például az a perc, amikor Adonyban, a Szent István Általános Iskola és Művészeti Alapiskola tanulói és tanárai kevéssel dél előtt kivonultak az iskola udvarán felállított kopjafák elé, az emlékparkba (mert ott ilyen is van), és felsorakoztak az ünnepi műsorhoz.

Az újvárosi emlékműnél Pásztor Máté és Kállai Dóra tiszteleg.

Sokan voltak ott, akik már ki tudja, hányszor néztek végig ilyen október 6-i ünnepséget. Én az elsősöket figyeltem. Rójanak meg érte, ha túlzásokba esem, de a legifjabbak arcán megilletődöttséget, sőt, meghatódottságot véltem látni.

Mi lehet az, ami ennél jobban hangsúlyozza az októberi gyásznap fontosságát?

Cserna Gábor dunaújvárosi polgármester és Vargáné dr. Sürü Renáta jegyző a koszorúzás alkalmával.

Ezen az adonyi ünnepen egyébként, művészeti iskoláról lévén szó, szemkápráztató változatossággal követték egymást a tánc- és a mozgásművészeti betétek, a harci jelenetek, az énekek, szavalatok, míg mindennek végén (megjegyzem: tanári, igazgatói szónoklat nélkül) a gyerekek virágokat helyeztek el az iskola emlékkertjében álló kopjafák tövénél, és gyertyákat is gyújtottak.

Az adonyi iskolások gyertyát gyújtanak az intézmény udvarában álló emlékpark kopjafái előtt. Fotók. Ady Géza és Pekarek János

S akkor most váltsunk helyszínt. Dunaújvárosba.

A 48-as emlékműnél hasonlóan magas színvonalú előadást láthattunk. Suplicz Mihály táncművész és koreográfus rendezte a műsort. Amely remek táncbetétekre és nívós szöveg-, illetve versrészletekre épült. Utóbbiakat három profi: Gasparik Gábor, Polgár Lilla, Farkas Erik, a Bartók Színház művészei adták elő – mondani sem kell: kiválóan!

Az ünnepi beszédet a városi emlékműnél Őszi Attila, a Lorántffy Zsuzsanna középiskola igazgatója mondta. Feltéve a kérdést: mit üzennek fentről, milyen példát mutatnak a ma élőknek ezek nagyszerű hősök, férfiak? Mindenekelőtt a hűség a hazához, a szülőföldhöz. A vértanúk között volt német, horvát, szerb, magyar, örmény nemzetiségű, Jókai szavaival: „egy zászló alatt egy haza fiainak vallották magukat", idézte Őszi.

Aki Vécsey Károly aradi vértanú utolsó szavaival kezdte beszédét: „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt." Visszatekintve a múltba, az 1848-49-es eseményekbe, azt tapasztaljuk, hogy míg a vértanúk áldozatát, hősiességét gáncs nélkül magasztalja minden magyar utód – a szabadságharc politikai, katonai eseményeivel kapcsolatban máig megosztott a nép és a nemzet.

Görgey áruló volt-e, vagy százezrek életét megkímélő katonai realista? Kossuth elhamarkodta-e a Habsburg-ház trónfosztását, vagy éppen túl későn fogott-e hozzá? Bizony, még ma is akad eldöntetlen kérdés jócskán. Ma divatos kifejezéssel élve: amíg nem dolgoztuk fel múltunkat, addig a jövőnk is fölöttébb kérdéses.

Márpedig 1848-49 kérdései, az önálló magyar politika, az Európához kapcsolódó politika, a Duna-menti konföderáció, azaz Kossuth öregkori ideájának kérdése, ami tovább élt Jászi Oszkár elképzelésében, máig vitatott dolgok. Egy biztos. Tizenhárom kiváló ember, akiket a halál sem tudott megfélemlíteni, életét adta. A hazáért.

Alcsics Henrietta

Pásztor Máté

Kállai Dóra

Kisiskolás korom óta nagy ünnep ez nekem. Különösen, hogy volt egy osztálytársam, akinek az egyik aradi vértanú, Török Ignác, távoli rokona! Így különösen közelről élhettem át az ő emlékezetét, hősiességét. A mai napig én is, társaim is átszellemülünk ilyenkor!