Hírek

2014.10.30. 14:40

A Temető utcában elkészültek a munkákkal, a buszok már arra járnak

Dunaújváros - Vasárnap estig meghosszabbított halottak napi nyitva tartási időben, este kilenc óráig látogathatják meg szeretteik sírját a köztemetőben.

A Temető utcánál lévő korábbi útlezárást feloldották, mert a munkálatokat szerdán befejezték. Az jó hír a köztemetőbe indulóknak, mert legalább a buszoknak és a megkülönböztetett járműveknek nem kell a Frangepán utca fel kerülniük, könnyebben bonyolódhat a személygépkocsi-forgalom.

A mindenszentek és halottak napja miatt, az előző évekhez hasonlóan forgalmi rend változás lesz Dunaújvárosban a köztemető környékén. A forgalmasabb időszakokban a Temető utca Vadvirág utca kereszteződésében minden a temető irányába haladó járművet a Vadvirág utca Frangepán utca útvonalra terelnek, az autóbuszok, taxik, valamint a mozgáskorlátozottakat szállító járművek kivételével. A Vadvirág utca egyirányú lesz a Temető utca felől a Frangepán utca irányába. A Frangepán utca egyirányú lesz a Vadvirág utca felől a Temető irányába. Parkolni a környező utcákban és a közeli füves területen lehet. A Frangepán utcában a menetirány szerinti baloldalon két kerékkel a járdán a parkolást jelzőtábla fogja megengedni. A forgalmi rend változására október 31-től (péntekről) november 3-ig (hétfőig) lehet számítani. Ebben az időszakban a forgalmat és a várakozó autók biztonságát a rendőrség, közterület-felügyelet és a polgárőrség biztosítja.

A gépjárművel érkezőktől kérjük, hogy a jármű utasterében látható helyen semmilyen értéket ne hagyjanak!

A temető 6-os út felőli hátsó kapuja október 31-től november 3-ig szintén nyitva lesz, így ebből az irányból is megközelíthető. A temető reggel 7 órától 21 óráig fogadja a megemelékezőket vasárnap estig. Hétfőn már a megszokott téli időszámítás szerint 17 óráig lesznek nyitva a kapuk.

A mindenszenteki megnövekvő gépjárműforgalom hatékonyabb lebonyolítása érdekében a Dunaújváros, Magyar út 49. sz. (Szórád M. Ált. Isk.) előtt és a Magyar út elején (Park Center, Shell kút) lévő jelzőlámpák ma déltől hétfőn reggelig sárga villogó üzemmódban működnek.

Ökumenikus megemlékezés lesz október 31-én, azaz ma 16 órától a dunaújvárosi köztemető ravatalozójánál. Böttger Antal református, valamint Stermeczki András evangélikus lelkész, valamint Kovács István görögkatolikus parókus mindenszenteki és halottak napi gondolatait hallgathatják meg. Utána a Dunaújvárosi Vegyeskar ad műsort Kurucz Gergely vezetésével. A résztvevők gyertyát gyújtanak közösen, majd a gyerekek lufira kötött üzeneteket engedhetnek a magasba.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!