Hírek

2015.10.05. 13:22

Egy baráti szövetség, amely a természetvédelmet tekinti fő csapásiránynak

Dunaföldvár - Egy hónappal ezelőtt lapunk hírt adott egy akcióról, amelynek során önkéntesek megtisztították a Kisapostag és Dunaföldvár közötti Duna-partot.

L. Mészáros Irma

A PET Kalózok: Szávolovics Szabolcs (b), Ferenczi Zsolt, Augusztin Ferenc, Kazi Zoltán, Peringer Tamás önkéntes segítő, tiszteletbeli csapattag, valamint Baracskai Sándor
Fotó: Augusztin Ferenc

Az északról indulók a Vészity Kata vezette dunaújvárosi Ökologist Környezetvédelmi Alapítvány aktivistái voltak, Földváron pedig az AztaKeservit.com csoport szervezte és valósította meg a programot. Ezt megelőzően a dunaföldvári fiatalokból álló lelkes csapat az idei PET Kupán a Környezetvédelmi vándorkupa nyertese lett.

Aztakeservit! Düh, indulat van ebben a szóban? Azt a keservit! de sok szemét van a Duna partján! Vagy valami más? Ferenczi Zsolt, a csoport vezéralakja inkább virtust érez az indulatszóban.

– Azt a keservit! Odacsapok, s megcsinálom! – mondja. Baráti szövetségnek nevezi a csoportot, amely a természetvédelmet tekinti fő iránynak, de széles a paletta, mert sport, kultúra, túra, fotózás, filmezés és más is beletartozik az érdeklődési körükbe. Elhivatott természetvédők – bár a szó nem is pontos a megnevezésükre.

Hogy is indult? Még a helyi gimnázium diákjaiként hozták létre a Wild Chicken egyesületet, főként az extrém sportok iránti érdeklődésből. Azóta eltelt több mint egy évtized. Zsolt Augusztin Ferenc barátjával februárban kiment a nemzetközi hajókiállításra, a Budapest Boat Showra. Ott a sok vízjáró csoda között láttak egy pillepalackokból épített hajót, s megismerkedtek néhány jó-fej „őrülttel”. Regisztráltak, s aztán egy idő múlva már elkapta őket a tiszai PET Kupa szervezőinek lendülete. Poénnak tűnt, majd egyre jobban érdekelte őket. A közös cél a környezetvédelem volt. A feladat, hogy a Tisza felső szakaszán összegyűjtsék a hulladékot. A PET Kupa ráadásul a világon az első olyan rendezvény, amelyet a természetből visszagyűjtött szemétből, azaz környezetszennyező pillepalackokból épített hajók számára rendeznek.

Így a földváriak is szerveződni kezdtek. Hiszen előre össze kellett állítani a hajó személyzetét, megtervezni a hajót, s megfelelni, hogy bejussanak a kupára. Aztán az öt földvári fiatalember – Augusztin Ferenc, Baracskai Sándor, Ferenczi Zsolt, Kazi Zoltán, Szávolovits Szabolcs, no meg Cudar, Zsolt kutyája – a rekkenő júliusi hőségben Vásárosnaményban találta magát, ahonnan a program indult.

Természetfilmesek, természetbarátok és vízitúrázók lelkes csapata az idén immár harmadik alkalommal vágott neki a szőke és szemetes Tiszának. A PET Kalózok – így nevezik magukat – célja, hogy felhívják a figyelmet arra, mindannyian tehetünk valamit az egészséges környezet megóvása, a hulladék hatékonyabb felhasználása és a természetes élőhelyek megőrzése érdekében.

Varga Máté (balra) mellett sokan mások is csatlakoztak a nyári, első szemétszedési akcióhoz Dunaföldváron

Az önkéntes szemétgyűjtés önmagában is tiszteletre méltó vállalkozás, de a legmagyarabb folyó száz folyamkilométernyi szakaszát saját maguk által pillepalackokból összeeszkábált tutajokon, lélekvesztőkön megtenni még inkább!

A földvári fiúk számára a kéthetes túra első három napja azzal telt, hogy uszadékfából és nyolcszázötven pillepalack felcsavarozásával összerakták a 7x5 méteres Aztakeservit Lukrécia a Surranó Szellem Vízibolha Béka névre elkeresztelt óriástutajt. A műszaki vizsga után kezdődhetett az egyhetes csorgás a Tiszán Vásárosnaménytól Cigándig. Tizenhat csapat tette meg a távot összesen több mint százfős legénységgel: nők és férfiak, huszonévesek és idősebbek, családok és gyermekek is. Menet közben kiszállások, szemétgyűjtés, majd szállítás. Az esték a Felső-Tisza menti települések lakóinak aktív részvételével és vendéglátásával teltek. – Mindenhol vártak bennünket –meséli lelkesen Zsolt, s hozzáteszi: – Minél kisebb és szerényebb egy település, annál kedvesebb a vendégfogadás, jobb a pálinka és több a mosoly.

Az idei kupa fővédnöke Vereckei Ákos, kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok kajakozónk volt, aki kisfiával és édesapjával szintén egy saját építésű hajón evezte végig a távot.

Ez a két hét tele volt kalandokkal, élményekkel. Hiszen milyen felejthetetlen a Tisza közepén a tutajon színdarabot próbálni a PET lidércről! A mese a pillepalackok gyártásából meggazdagodott nagyapáról szólt, aki aztán a jó tündér segítségével jóváteszi a hibát, megtisztítja a Tiszát. De a többi csapat kalózaival vagy a helyi csodálatos emberekkel való ismerkedés is nagyon fontos élmény. A túra eredménye: három és fél tonna összegyűjtött hulladék, közte több mint harmincezer pillepalack!

De az igazi eredmény ennél sokkal több.

– Olyan óriási élmény, mint az a három hónap, amit az Atlanti óceánon töltöttem a Karib tengertől Portugáliáig- mondja Zsolt. – Az a túra megforgatta az agyamat. Kalandból mentem, látni akartam. Aztán háromszor éreztem, hogy meg fogok halni. De ha meghalok, utolsó képem az lesz, hogy egy delfin hátát simogatom, s ötven–száz hulló csillagot látok az égen – teszi hozzá. Szerinte a PET Kupa is ilyen izgalmas, életre szóló kaland volt. Megváltoztatta a szemléletüket. Motiváltak lettek. S hamarosan elhatározás követte: ugyanazt megcsinálni kicsiben a nagy Dunán!

Ferenczi Zsolt és a többiek tiszai élményeik és tapasztalataik hatására két hét alatt megszervezték azt a dunai szemétgyűjtési akciót, amelyben Dunaföldváron közel ötvenen vettek részt és hét köbméter hulladékot szedtek össze az ártérből – összegzi.

– A földvári zöldzátony és a part olyan lett, mint tán soha. Jó volt végigsétálni ott! A legfiatalabbak is úgy érezték, hogy más ránézni a Dunára. – Jó a karmánk, tettünk valamit, aminek haszna van– mondta egyikük. Este is jól érezték magukat: finom őzpörköltet ettek, remek fiatal zenészek játékát hallgatták.

Sok terve van az AztaKeservit.com csoportnak. Október 10-én helyben folytatják a Duna árterének tisztítását, s a következőkben évente háromszor akarnak ilyen programot szervezni. De vízitúra, fotós és extrém sporttábor indítása, kalandpark és tanösvény kialakítása is forog a fejükben. Minden egyes program újabbra inspirálja őket. Zsolt vízminőség-vizsgálatokat tervez, s hisz abban, hogy a mérési adatokkal befolyásolni tudják majd a nagy cégek és az emberek szemléletét is.

Sőt még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy majd valamikor egy vitorlásflottával fogja szedni a szemetet az óceánban. Tapasztalatból tudja, hogy arra is ráfér!

– Az egész bolygó az otthonunk, és úgy kell rá vigyázni, ahogy ő vigyáz ránk – írja a csoport közösségi oldalán vezetett blogban Molnár Kristóf. – A természetet nem azért kell megvédeni, mert ártatlan, gyenge, vagy tehetetlen, hanem azért, mert a részei vagyunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!