Hírek

2013.09.09. 18:22

Visszaköszönt a múlt a kiállításon

Perkáta népviseletébe öltözött asszonyok fogadták a kiállítás megnyitójára érkezett vendégeket pénteken.

Bogó Anikó

A Perkátai Régiség Gyűjtő Egyesület által rendezett „Eleink hagyatéka” című kiállítás megnyitójának elején a falubeli néptáncosok sudridomot táncoltak, a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Köre Rozmaring Énekkar Czinger Imréné vezetésével mezőföldi népdalokat énekeltek.

Szarka Péter, Somogyi Balázs, Ujfalusi Pál és Klózer Ferenc a kiállítás megnyitóján (Forrás: perkata.hu)

Szarka Péter az egyesület vezetője megnyitotta a kiállítást és fő vonalakban ismertette az összegyűjtött anyagot: jobbára a népi életben mindennap használt tárgyait mutatták be. Somogyi Balázs polgármester az egyesület eddigi munkáját méltatta, elmondta, hogy a mostani kiállításnak nagyon fontos szerepe van a község kulturális életében. E cikk szerzője a XIX. század közepétől a mezőföldi építkezési sajátosságokat mutatta be, az építkezési anyagok, a térelosztás, a füstelvezetés tekintetében.

– Szombaton és vasárnap közel háromezer ember látogatta meg a kiállítást, bánhatja, aki otthon maradt – mondja az egyesület elnöke. Hozzáteszi, hogy a hírverés után – ami elsősorban a DH-nak köszönhető – a fővárosból is többen érkeztek. Az idős emberek közül néhányan meghatódtak, akik gyermekkorukat idézték fel a kiállítás láttán. A szombati nap nagyon mozgalmas volt, a szüreti nappal egybekötve rengetegen látogatták a tárlatot is és a szabadtéri programok is nagy érdeklődés mellett zajlottak. A kastélykerti traktorozás a kültéri járműkiállítás mellől indult, ahonnét egész hétvégén három traktor vitte folyamatosan a kicsiket és nagyokat a területen.





Egykori konyha- és udvarrészletet is láthattak



Régi magyar kerékpárokat, segédmotor kerékpárokat és egy MZ motorkerékpár sort tekinthettek meg a vendégek, a kihelyezett táblákról pedig hasznos információkat tudhattak meg a járművekről. A kültéri események is rendkívül hangulatosak voltak, mondja el Szarka Péter az egyesület elnöke, aki ezúton is köszöni a helyi önkormányzatnak és a perkátai vállalkozóknak a segítséget! Az idős emberek a gyermekkorukat idézték fel a kiállításon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!