Hírek

2016.01.18. 19:40

Visszatekintő a 2015-ös évre: jótékony akciók, avatások, ünnepségek, elismerések

Dunaújváros – A tavalyi esztendő fontosabb eseményeinek összefoglalójának utolsó részéhez értünk, 2015 utolsó három hónapjának dunaújvárosi eseményeiből szemezgettünk.

Gallai Péter

Október: Testnevelés órán rosszul lett a Bánki iskola egyik tanulója, Böde Dániel, akinek életéért nyolc percen keresztül küzdöttek a diáktársai – Paulusz Ádám, Steigervald Dávid, Almási Pál és Simon Levente – sikeres volt az újraélesztésük.

Megírtuk: folytatódni fognak az átszervezések a vasműben, ezzel együtt további létszámleépítések vagy kiszervezések várhatók.

Hivatalosan is birtokba vehették az óvodások a Római városrész Pajtás utcai egységében elkészült műfüves pályát.

Családbarát beszélőt adtak át a pálhalmai bv-intézet sándorházi és mélykúti objektumában.

A kórház gyermekosztályának javára ajánlották fel a szervezők a Tízezer lépés! elnevezésű jótékonysági program bevételét.

Háromnapos közlekedésbiztonsági ellenőrzéssorozat volt Dunaújvárosban és a környező településeken. Mindez a megszaporodott balesetek miatt.

Ismét remekül sikerült a 24 órás úszógála, amelyen a résztvevők a Móra iskola és a Jószolgálati Otthon javára is jótékonykodtak, hosszonként egy-egy forinttal. A gálát a dunaújvárosi Swimpact csapata nyerte meg.

Azóta valóra vált: minden feltétel adott, hogy élve az új felsőoktatási törvény nyújtotta lehetőségekkel, január 1-től egyetemként folytassa a Dunaújvárosi Főiskola.

Két kamarai szervezésű programban több mint száz szakember szerzett mesterlevelet tizenegy szakmában.

Megnyílt az Intercisa Múzeumban az Uralkodói ajándékok című kiállítás, amelyen Tito volt jugoszláv elnök királyoktól, császároktól ajándékba kapott tárgyainak egy részét mutatja be. A tárlat Szerbián kívül csak Dunaújvárosba „jött el”.

November: A műszaki informatikai ismeretek terén az ország legjobb középiskolái közé sorolta a Bánkit a HVG rangsora. Továbbá: tudományos hetet rendeztek a Dunaújvárosi Főiskolán, a rangos esemény konferenciákkal, előadásokkal, versenyekkel várták a résztvevőket.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében a Dunaújvárosi Főiskolán avatták a térség első elektromos járműveket kiszolgáló töltőállomását.

Harminc évvel ezelőtt adták át a református egyházközség új templomát az Óvárosban. Az évfordulóra ünnepi istentiszteleten emlékeztek.

Több mint kétszázötvenen vettek részt a kórház jótékonysági rendezvényén, amelynek bevételét a szülőszoba felújítására fordítják.

Teljes szélességében átadták a forgalomnak az óvárosi, úgynevezett Százlábú hidat. A munkálatok mintegy százmillió forintba kerültek.

Kiváló szakmai tevékenységének városi szintű elismeréseként Ilonkay Katalin vehette át a Szociális Munkáért-díjat.

Hivatalosan is átadták a polgármesteri hivatalban a Mozgáskorlátozottak Egymásért Ifjúsági Egyesületének új irodáját.

Sokszoros véradókat köszöntöttek a főiskolán, az ünnepség részeként köszöntötték azt a négy diákot, akik megmentették társuk életét a Bánki iskolában. A fiataloknak Cserna Gábor polgármester is megköszönte hősies helytállását.

Dunaújvárosban is megkezdődött az eladásra kínált állami földek árverése.

Megalakulásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte a Vállalkozók Ipartestülete. Valamint: a Városháza téren 6. alkalommal rendezték meg a Pentelei Kolbászfesztivált.

December: A Szent Pantaleon Kórházban köszöntötte dr. Mészáros Lajos főigazgató azokat a korábban ott dolgozó doktorokat, akik arany-, gyémánt- és vasdiplomájukat vehették át egyetemüktől.

Egymillió forintos műszeradományban részesítette az Országos Mosoly Egyesület a kórház gyermekosztályát.

Eldőlt: január elsejétől az alkalmazott tudományok egyetemeként folytatja a Dunaújvárosi Főiskola.

Az önkormányzat az ünnepek előtt ötezer forintos támogatásban részesítette a városban élő nyugdíjasokat.

Immáron 16. alkalommal jelentkezett a Segíts az Angyalnak! jótékonysági akció az Art Caféban. A sört Rákay Philip televíziós műsorvezető és Dékány Árpád Sixtus zirci főapát csapolta.

Négyes kiemelt fokozatú tűz ütött ki a cellulózgyár előkészítő üzemében, az oltásban 33 tűzoltó vett részt.

A Dunaújváros Egészségéért-díjat dr. Schrobár Hajnalka, dr. Gózony Margit, valamint dr. Zsolnai Mária vehette át az ünnepi közgyűlésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!