Vízirégészeti felfedezések

A Duna egyik mellékága Kisapostagnál, kikötővel

Tizenkét éve foglalkozik vízalatti régészettel dr. Tóth János Attila. A napokban Kisapostagon járt, épp a vízalatti régészeti feltárásokról szóló fényképkiállítást nyitotta meg. Ekkor beszélgettünk vele a témáról.

Dr. Tóth János Attila végzettsége és szenvedélye szerint is régész. Meggyőződése, hogy a Duna magyarországi szakaszán több ezer jelentős régészeti kincset rejt még a nagy folyam. Amelyek (sajnos), a régészeti emlékeket piaci értéknek látó kincsvadászokat is foglalkoztatják úgyhogy a jogalkotóknak és a kutatóknak velük is meg kell küzdeniük, nem csak a természeti nehézségekkel és az idő munkájával. Mivel mindaz, ami a földben és a vízben van, törvény szerint az államot illeti, az idevágó jogszabályok már megszülettek ám még most is vannak nehezen eldönthető határesetek. Minek számít például a mederfenékből előkerülő mamutcsont? Értelmezés kérdése, de ez inkább a természetvédők dolga, mint a régészeké. Mindenesetre a fémkeresős kincsvadászokra érvényes rendelkezések arra ösztönzik az amatőr kutatókat, hogy működjenek együtt a múzeumokkal: ez sok segítséget jelenthet a kutatóknak.

Egy érdeklődő és Kutrovácz István, a kiállítás szervezője a vizirégészetről szóló fotókkal

A Duna magyarországi, mellékágakkal együtt mintegy hatszáz kilométeres szakaszának eddig mindössze egy százalékát kutatták át szonárral, azaz ultrahangos keresőműszerrel és könnyűbúvár-merülésekkel. Ám így is tucatnyi nagy értékű leletre bukkantak! Például olyan, török kori fahajó maradványaira, amelyen látszik az orrtőke és egy-két vasszög helye. Vagyis: ez a lelet azt bizonyítja, hogy az írásos forrásokkal szemben, amelyek erre a korra csak osztrák eredetű hajók használatáról írnak, igenis, volt magyarországi hajóépítés, mégpedig a korábbi, hazai technológiák továbbfejlesztésével!

De nem csak régészeti szempontból lehetnek érdekesek a feltárt leletek. Ösztönzőleg hathatnak a dunai idegenforgalomra is! Hiszen egy-egy érdekesebb, némi szerencsével épségben maradt darab turisták ezreit vonzhatja a folyam érintett szakaszára.

Igaz, a több száz éve víz alatt lévő roncsok legjobb helye változatlanul a víz alatt van: csak ott várható, hogy rendkívül költséges és kockázatos konzerválási eljárások nélkül megmarad a lelet.

Egy, a Dunában lelt, nagy fáradsággal és óvatossággal kiemelt, teljesen fából, faszögekkel, s egy sajátos technikával: a hajófenék és az oldalpalánk összefogását nem csapolással, hanem L-keresztmetszetűre faragott gerendával biztosító hajó meglepően épségben maradt darabjait is ezért süllyesztették el egy bányatóba éppen felfedezői, az Argonauta csoport búvárai.

Így vagy búvárok számára teszik lehetővé a közelebbi szemlélődést, vagy vízzel telt üvegdobozban helyezik el a felfedezett roncsokat a turisták kedvéért: mindkettőre van példa a közelünkben, Horvátországban.

Minden tapasztalat azt mutatja, hogy érdemes beruházni a vízalatti régészetbe és eredményeinek bemutatásába. Nem csak páratlan történelmi emlékeink feltárása, valamint a bemutatásukból származó bevétel miatt (ami nagy területeket érinthet és sok helye lenne...), hanem a kulturális, tudományos kapcsolatok érdekében is.

Ennek céljait foglalja össze a Dunai Kulturális Folyosó című projekt is, amelynek része sok más mellett egy elképzelt, magyarországi folyami örökségkutató központ. Ma ugyanis nincs olyan intézmény, amely gondozná víz alatt heverő értékeinket. Említsük meg a projekt kidolgozójának nevét: dr. Tóth János Attilának hívják.

S ha már fentebb szóba kerültek a Duna magyarországi mellékágai is, akkor ne hagyjuk említetlenül, ezek a mellékágak sem voltak mindig mellékesek a Duna menti civilizációk történetében!

Sőt: előfordul nemegyszer, hogy a ma már alig látható, a főmederről már le is fűződött, netán betemetődött mellékág volt sokáig a folyam fő ága!

Vagyis: az elsüllyedt hajók, a bennük szállított áruk, dísztárgyak, kincsek is valahol ott, a mellékág már alig kivehető medrében nyugszanak.

Szakemberek szerint vannak olyan dunai mellékágak, amelyek már menthetetlenek ám egy részüket még viszonylag kis befektetéssel és munkával újra élővé lehetne tenni.

Ilyen például a szomszédságunkban, Kisapostagnál lévő Schalbert-szigetet egykor félig átölelő mellékág is, amelynek hasznosítására a falu alapítványának támogatásával már pontos és látványos terveket is kidolgoztak.

A szigeten a Schalbert-család kúriája mellett egyébként (amint már beszámoltunk róla) egy XVII-XVIII. századi hajóépítő műhely maradványai is láthatók.

Ami például kiválóan hasznosítható lenne egy, a Dunán használt hajók, hajómalmok típusait, építésüknek módjait bemutató múzeum számára is.

Hiszen Kisapostagnál még a XX. században is használtak régi hajókat, malmokat.