Volt egyszer egy...

A Béke Étterem megnyitásának 60. évfordulójára emléktáblát helyeztek el 2011 augusztusában a Bartók téren lévő legendás épület Május 1. utca felé néző külső falára. A tetszetős kialakítású táblán Dunaújváros vendéglátásának őstörténete olvasható: névsorba csomagolva. A jeles vendéglátósok, séfek, üzlet- és vállalatvezetők sorában ott találjuk Sipőcz János nevét is. Sipőcz János apróbb megszakításokkal közel negyven éven át dolgozott az ország egykor irigyelt vendéglátóipari konglomerátumánál, a Dunavidéki Vendéglátó Vállalatánál.

A DVV az 1980-as évek elején volt a csúcson. A DH 1981. január 20-ai számában megjelent összegzés szerint a vállalat akkor napon-ta több mint 85 ezer emberre főzött és hat megyében volt jelen. A DVV fejlődéstörténetében komoly szerepet vállalt Sipőcz János, akinek érdemeit ma is jegyzi az országos szakma. Az ezerkétszáz tagot számláló Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség idén áprilisban Életműdíjas Mesterszakács elismeréssel tüntette ki Sipőcz urat, aki saját életpályája mellett a DVV történetének egy-egy darabkáját is felvillantotta lapunknak. Sipőcz Jánost a vakvéletlen sodorta a konyhába, onnan pedig tovább a vendéglátóipari szakmába. A 1950-es évek elején a családi gazdaságukat elvitte az államosítás, a fiatal János pedig katona lett, ahol az egyik nap a következő kérdéssel szembesült: ki akar itt fát vágni? Igennel felelt, és máris a konyhában volt – 1952-őt írtunk ekkor.

A honvédelmi kötelezők után Sipőcz János az épülő Sztálinvárosba került, ahol hamar feltűnt munkabírásával és szervezőképességével, így hamarosan már szállítási vezetőként felelt azért, hogy 8 ezer adag reggeli és vacsora, valamint 10 ezer adag ebéd a megfelelő minőségben a megfelelő helyre kerüljön. Mindez komoly feladat volt. Miskolczi Miklós, a helyi vendéglátás történetének néhány fontos szeletét bemutató kismonográfiájában, a Babgulyás ezüstkanállal című kötetben így írt minderről: „Itt született meg elsőként Magyarországon az üzemi vendéglátás. Ezerkilencszázötven előtt, még a maszek világban, a dolgozó kis lábaskában vitte a gyárba az ebédjét, s ott fogyasztotta el. A vasmű és városépítők étkeztetése legalább olyan nehéz feladat volt, mint fölépíteni a gyárat.” 1958-ban Sipőcz úr már a 3-as konyhát (Otthon étterem) irányította. Közben vasmű felépült, megnyitottak a munkahelyi éttermek, a DVV a hatvanas években pedig megkezdhette nagy hódító hadjáratát, amelyben komoly szerepet szántak hősünknek is.

Az ezerkétszáz tagot számláló Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség idén áprilisban ÉletműdíjasMesterszakács elismeréssel tüntette ki Sipőcz Jánost. Negyven év a Dunavidéki Vendéglátónál

– Bizton mondhatom, hogy a vállalatnál egy dolgozót sem helyeztek át annyiszor, mint engem. Az új éttermeket és vendéglátó egységeket nekem kellett átvennem és beindítanom. Barnaki Ferenc, a vállalat vezetője azt várta el, hogy terjeszkedjünk. Ennek szellemében dolgoztunk. Folyamatosan vettük át az üzemi és közétkeztetést végző konyhákat Bács-Kiskun Megyében, Tolnában, Fejérben. Még a megyeszékhelyen, Székesfehérváron is üzemeltettünk konyhákat. Egy évtized alatt nagyvállalat lettünk, ahol komoly szakmai kihívást jelentett dolgozni. Ki kell hangsúlyoznom azt is: remek emberekkel dolgozhattam együtt... Sipőcz Jánost közvetlen munkatársai kemény vezetőnek ismerik, aki önmagától, de a kollégáktól is százszázalékos teljesítményt várt el.

– Merem állítani, hogy az étel minősége akkor jobb volt, mint a mai üzemi és közétkeztetésben. A vállalat pedig jól működött. Remek beszállítói kapcsolataink voltak. A legjobb termelőszövetkezetekkel és üzemekkel álltunk kapcsolatban, ami elérhető volt a hazai piacon, azt mindig időben meg tudtuk szerezni, említi az életműdíjjal elismert mesterszakács. Ennek egyik jó példája az 1969-ben Újtelepen nyílt Szikra Bisztró, amely a Bács-Kiskun megyei termelőszövetkezet nevét kapta. A Dunavidéki Vendéglátó Vállalatnak természetesen volt üzemi újságja is: a Saláta. A lap külön összeállításban emlékezett meg arról: 1980-ban volt harminc éves a munkahelyi vendéglátás Dunaújvárosban. E három évtizedben a DVV szinte egyeduralkodóvá nőtte ki magát, hiszen mint ezt a Saláta rögzítette, 1979 végén a vállalat hat megyében 242 üzemegységgel vett részt a munkahelyi étkeztetésben.

– Visszapillantva azokra az évtizedekre, úgy érzem, jó és eredményes munkát végeztünk, a DVV munkavállalói egy jó közösséget alkottak. Bár igaz, a körülmények nem voltak mindig a legoptimálisabbak. Az üzemi és az iskolai étkeztetésben is a folyamatos fejlesztés volt a célunk. Amellett, hogy évről évre számos konyhát vettünk át a szomszédos megyékben, és termelő vállalatoknál, az új igényeknek is meg kellett felelnünk – emlékszik vissza Sipőcz János.A 80-as évek második felében jelentős átalakulás ment végbe mind a hazai, és a helyi vendéglátásban is. A népszerűbb kereskedelmi egységeket részben „vállalkozói” módon kezdték üzemeltetni. A folyamat a 88-90-ben egyre inkább felgyorsult és a rendszerváltás éveiben a munkahelyi étkeztetés rendszere is átalakult. A privatizációs folyamat a vállalat szétesését eredményezte.

– Látható volt, hogy az új környezetben és feltételek mellett ilyen rendszerben a vállalat nem működhet. Számos kolléga hívott, próbáljuk meg együtt egy-egy szeletét továbbvinni a munkahelyi vendéglátásnak, ám nem éreztem, hogy tiszta viszonyok között lehet majd dolgozni. Az 50-es évek elején a családomtól mindent elvettek, nem akartam mindezt még egyszer átélni, így nyugdíjba mentem, bár a szakmabeliek sokan felemlegették: a tudásomra szükség lett volt. A DH 1993. január 19-én megjelent számának vezércikkében adott képet a helyi vendéglátás helyzetéről: a Dunavidéki Vendéglátó Vállalat, amely 1991 áprilisában még 1270 dolgozónak adott munkát, ´93 januárjában 157 fő volt az akkor már kft.-ként működő cég létszáma.Sipőcz János nyugalommal gondol vissza a DVV-nél eltöltött évekre, leginkább azt sajnálja, hogy a vállalat történetét még senki nem dolgozta fel, pedig remek szakemberek dolgoztak a fénykorában több 2500 embernek munkát adót vállalatnál. Köztük Sipőcz úr is, aki életműdíjas mesterszakácsként tekinthet vissza: volt egyszer egy (üzemi) vendéglátás