Hírek

2016.06.15. 16:20

Vörösre változott a patak vize

Dunaújváros - A katasztrófavédelemmel közös sajtótájékoztatón igyekeztek megnyugtatni mindenkit a DUDIK szervezői szerdán a Duna vörös szennyeződésével kapcsolatban.

Balla Tibor

A szervezők nevében Kővári Dániel lényegében megerősítette, amit eddig is tudtunk: a DUDIK fesztiválfelirat rögzítésére használt úgynevezett IBC tartályok ürítésekor az egyikből hígított papíripari festékanyag került az öböl vizébe, látványosan vörösre színezve azt. Elmondta, a baleset az egyik alvállalkozó figyelmetlenségének köszönhető, hiszen az általa használt tartály alján volt a maradvány lúgos vegyianyag, ami szerencsére hígítva, főként ilyen mértékben hígítva nem káros a környezetre. Kijelentette, a szervezők minden intézkedést megtettek, nincs veszélyhelyzet. Próbálnak azon igyekezni, hogy mihamarabb megtisztuljon a víz, hiszen ahogy az előző években is, most is, és a jövőben is vigyázni fognak a Duna-part szépségére, épségére.

Kedden a déli órákban még látványosan elcsúfította az öböl vizét a kiöntött hígított festékanyag

Dr. Csorba Róbert címzetes tűzoltó őrnagy, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági szolgálatvezetője a vízvédelmi hatóság szemszögéből ismertette a történteket. Mint elmondta, dunaújvárosi kirendeltségük munkatársai kedd este a helyszínre mentek és alapos helyszíni szemlét tartottak. Megerősítette, hogy a festékadatlap alapján ebben a mennyiségben, és hígításban a vízi környezetre semmilyen veszélyt nem jelent a kifolyt anyag. Hangsúlyozta: szerencsés eset, hogy ilyen maradványt tartalmazott a tartály, abban bármilyen más anyag is lehetett volna, ami akár környezetkárosítást is okozhatna. A felelősség megállapítására hatósági eljárást indítanak.

A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület tagjai előbb csak kósza és nem egészen pontos hírekből értesültek a történtekről.

Egyik halőrük már délután riasztotta főnökeit, látva a csermely tűzvörös színét: videóra is rögzítette azt. Akkor még nem lehetett tudni, hogy ártalmatlan az anyag, és rendkívüli mértékben aggódtak a horgászvízért, a haltelepítésekért, a teljes halállományért. Azonnal jelentették a történteket a halászati felügyelőnek is.

A horgászok mindenképpen felelőtlenség következményének tartják az esetet. Még így is, hogy halpusztulás nem történt, anyagi kár nem érte az egyesületet. A rossz hír szárnyakon jár, tartják, még ha alaptalan is: az ilyesmi semmiképpen sem tesz jót a helyi horgászvizeknek.

Szerintem

Most ne gondoljunk arra, mi lett volna, ha...

Így is elég, ami történt, még e szerencsés körülmények között is.

Nem is csak a jó hírünk, a festői horgászvizek vonzereje, az iparvároshoz képest mindenképpen vadregényes Duna-part épsége forgott kockán egy festékes tartály miatt.

Minden fellélegzés egyben ledermedést is jelenthet: lám, milyen kevésen múlik a baj.

Nem biztos, hogy legközelebb ilyen szerencsénk lesz.

Az lenne a legjobb, ha némi odafigyeléssel, szervezéssel, törődéssel elérnénk, hogy ne legyen legközelebb!



 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!