Hírek

2015.05.19. 16:47

Zajlanak a buszos fejlesztések Dunaújvárosban

Dunaújváros - Egy hónap: ezt a határidőt ígérte lapunknak az Alba Volán és a Vértes Volán helyén létrejött új cég.

Pekarek János

Heteken belül működni fognak a Középnyugat-Dunántúli Közlekedési Központ (KNYKK) digitális információs táblái Dunaújvárosban is, tudtuk meg Pruzsina Alicétól, a cég sajtószóvivőjétől. A városunkban a Béke téren és a Dózsa mozinál felállított korszerű utastájékoztató és -irányító táblákat már a tél végén felszerelték. A szóvivő szerint most is, mint a korábbi hetekben, a számítógépes információs háttér elkészítése zajlik.

A KNYKK ugyanis két korábbi, megyei közlekedési cég összevonásával jött létre. A székesfehérvári székhelyű Alba Volánból, illetve a tatabányai székhelyű Vértes Volánból.

A két vállalkozás összevonásával a menetrendek, szolgáltatások összehangolására is szükség van. Ennek része az utastájékoztató rendszer korszerűsítése is, amelyre az új vállalat pályázati úton nyert forrást.

Ennek keretében készül a korábbinál majd sokkal több információt közlő adatbázis. Ehhez azonban, jegyezte meg a szóvivő, mindkét, korábban önálló tagvállalat szolgáltatásait részletesen át kell vizsgálni. A munkával egy hónapon belül végeznek a szakemberek, ígérte a szóvivő.

A Vasmű úton álló digitális utastájékoztató táblát az ígéret szerint egy hónapon belül bekapcsolják a szakemberek. Fotó: Ady Géza

Az informatikai fejlesztés mellett további korszerűsítések is folyamatban vannak a közös cégnél, mondta Pruzsina Alice. Így például a székesfehérvári, Piac téri autóbusz-pályaudvaron végeztek fejlesztéseket, és szerdán adják át Móron a buszpályaudvar új részét.

Az összevonás célja a költségek csökkentése mellett a helyközi és a távolsági buszjáratok menetrendjének jobb megszervezése, a járatok jobb kihasználása is volt.

Emellett a korábban önálló vállalkozások számos más vonatkozását is átalakítják. Már városunkban is megjelentek a korábbi Alba Volán-emblémák helyén az új cég KNYKK-feliratú emblémái.

A szolgáltatások fejlesztésével és a vasúti személyszállítással való jobb összehangolásával az utasok színvonalasabb, gyorsabb, pontosabb kiszolgálására törekednek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!