Hírek

2016.03.02. 20:33

Zárás és nyitás oklevelekkel

Dunaújváros – A hét elején köszöntötték a tavaly ősszel indult Nyitott Egyetem első kurzusának végzett hallgatóit a Dunaújvárosi Egyetemen.

Szabó Szabolcs

Közben már itt a következő „nyitott” műszak. Mint arról korábban már olvashattak lapunkban, február 27-én két előadással elindult a Nyitott Egyetem tavaszi kurzusa a Dunaújvárosi Egyetemen.

A Dunaújvárosi Egyetem vezetésétől vehette át a Nyitott Egyetemoklevelét többek között Simon Györgyné is Fotó: Zsedrovits Enikő

Az első adagban két izgalmas téma is várta a régi-új hallgatókat. Dr. Ágoston György előadásában a közlekedésbiztonság aktuális kérdéseiről esett szó, majd az adatbányászat rejtelmeibe vezette be hallgatóságát dr. Buza Antal. E héten hétfőn délután az intézmény vezetése az őszi szemeszter hallgatóit jutalmazta oklevéllel. A tavaszi előadássorozat március 19-én reggel kilenc órától „Valószínűségszámítás és matematikai statisztika alkalmazása” című témával folytatódik, dr. Buzáné dr. Kis Piroska előadásában. Szintén e napon délután fél kettőtől pedig dr. Király Zoltán előadása várja az érdeklődőket, a Számítástechnika története címmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!