Hírek

2014.10.01. 16:45

A Zene Világnapján szerveztek flashmobot a Városháza téren

Dunaújváros - Október elseje a Zene Világnapja, ebből az alkalomból szervezett villámcsődületet a Sándor Frigyes Zeneiskola a megújult főtérre, de felléptek a Jószolgálati Otthon gondozottjai is.

Gallai Péter

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján, a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin és az UNESCO zenei tanácsának kezdeményezésére 1975. óta ünneplik meg világszerte a zene világnapját minden év október elsején. Így ez a nap egyrészt emlékeztet a zeneművészet legnagyobb alakjaira, másrészt segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését is.

A Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola tegnap délután a Zene Világnapján a megújult főtérre invitált minden muzsikakedvelő városlakót, hogy ebből az alkalomból eljátsszák Moravecz Attila igazgató vezetésével az Örömódát a szép számban összegyűlt publikumnak.

Ezt követően az eseményen a közönség elé léptek a Jószolgálati Otthon Liget közi és Bercsényi utcai gondozottjai, számukra ebben a formában kárpótolták a szombati főtéravató ünnepség programjának szervezői azt, hogy akkor elmaradt a fellépésük.

A szerdai világnaphoz tökéletesen kapcsolódott műsoruk, hiszen több zeneszámot is előadtak énekes kísérettel. Emellett táncprodukciókkal is szórakoztatták az alkalmi nézősereget, amelyek végén hatalmas boldogsággal és nagy mosolyok közepette zsebelhették be a főtér közönségének elismerő vastapsát és elismerését.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!