Horoszkópok

2015.08.28. 13:16

Napi horoszkóp - A Nyilas hétvégén találkozni fog valakivel, aki olyan hatással lesz rá

Nézze meg, mit ígérnek mára a csillagok!

Heffler Péter

Kos (március 21.–április 20.)
– Teljesen megváltozott az életszemlélete, nyitottabb lett, könnyebben közeledik emberekhez, mely révén rengeteg hasznos ismeretségre tehet szert az elkövetkezendő napokban.

Bika (április 21.–május 20.)
– Képesnek érzi magát nagyobb célok elérésére is, ezért kissé unalmasnak találja azt a munkát, amit jelenleg végez. Ma lesz alkalom, hogy felhívja magára a figyelmet.

Ikrek (május 21.–június 21.)
– Egyelőre elveszettnek érzi magát, és nem tudja, hogy egyáltalán ki tudna önnek segíteni egy fontos kérdésben. Fel a fejjel, meg fog érkezni a segítség, csak még kicsit tartson ki!

Rák (június 22.–július 22.)
– Ha egyedülálló, akkor egy izgalmas idegennel fűzheti komolyabbra a viszonyt a hétvége folyamán. Valaki azt mondja, hogy gyorsan haladnak, de ez alkalommal ne hallgasson az illetőre.

Oroszlán (július 23.–augusztus 23.)
– Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Ha úgy érzi, hogy olyan dologba kényszerítik már megint bele, amihez semmi kedve, akkor juttassa az illető tudtára, hogyan érez.

Szűz (augusztus 24.–szeptember 23.)
– Ne terítse ki minden lapját egyszerre, mert jól jön még egy ász a kézben, ha esetleg váratlanul kellene cselekedni! Csak nyugalom, most játsszon kivárásra!

Mérleg (szeptember 24.–október 23.)
– Már nagyon szeretett volna egy kicsit lazítani, mert az utóbbi időben a hétvégéket is át kellett dolgoznia. Szerencsére ezúttal semmi munka nem jön közbe, pihenhet!

Skorpió (október 24.–november 22.)
– Könnyebben mond igent mostanság olyan dolgokra is, amiket korábban el sem tudott képzelni, hogy kipróbáljon. Ugye, hogy mennyivel jobb ez a nyitottság?

Nyilas (november 23.–december 21.)
– A hétvégén találkozni fog valakivel, aki olyan hatással lesz önre, mint ezelőtt még senki. Vigyázzon azonban, mert még talán túl frissek az előző kapcsolat sebei!

Bak (december 22.–január 20.)
– Elég nagy lépés az, ami előtt áll, így teljesen jogosak a kételyei. Azonban már milliószor átrágta a dolgot, és tényleg minden eshetőségre gondolt. Ideje belevágni!

Vízöntő (január 21.–február 20.)
– Vigyázni kell magával ma, mert igen ideges hangulatban lesz szinte egész nap. Talán jó ötlet lenne, ha olyannal nem találkozna, aki amúgy is a bögyében van!

Halak (február 21.–március 20.)
– Túl sokáig hajszolt egy elérhetetlen célt, és még mindig nem tett le róla igazán. Pedig rengeteg lehetőség hever az orra előtt. Csak észre kell hogy vegye ezeket!










Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!