Horoszkópok

2015.10.01. 12:28

Napi horoszkóp - A Skorpió hagyja el a süllyedő hajót!

Nézze meg, mit ígérnek mára a csillagok!

Heffler Péter

Kos (március 21.–április 20.)
– Olyan események egész sora várható ma, amik elbizonytalanítják, ráadásul még a környezetében élők is inkább lebeszélnék arról a pályáról, amit kijelölt magának.

Bika (április 21.–május 20.)
– Végre tiszta lapot kellene nyitnia, hogy maga mögött hagyhassa a múltat. Máskülönben folyton vissza fognak térni az emlékek, és azok lehetnek jók vagy rosszak, fájdalmat okoznak.

Ikrek (május 21.–június 21.)
– Minél hamarabb túlesik egy kötelező feladaton, annál hamarabb láthat neki a saját szórakoztatására valaminek. Ha már annyit várt a dologra, érdemes lenne sietni!

Rák (június 22.–július 22.)
– Nem számít erre a pozitív fordulatra, ezért még kedvesebb lesz a számára, de végr-valahára kárpótolni fogja a sors az eddigi nehézségekért. Fordul a széljárás, új esélyek!

Oroszlán (július 23.–augusztus 23.)
– Ön semmiképpen sem szeretett volna megbántani valakit, sőt, abszolút jó szándék vezérelte, de a dolgok rossz irányt vettek. Talán inkább vonja ki magát az ügyből!

Szűz (augusztus 24.–szeptember 23.)
– Egyre jobban állnak a dolgai, ami kellő önbizalommal ruházza fel a mai napra. A magabiztosság pedig csodálatos eredményeket hoz majd, egy nem várt területen is!

Mérleg (szeptember 24.–október 23.)
– Valaki a környezetében csak azért dolgozott, hogy ön minél kényelmesebb körülmények között tehesse a saját dolgát. Mindig számíthat az illetőre, ideje meghálálni neki!

Skorpió (október 24.–november 22.)
– Nem kellene tovább feszítenie a húrt, és ideje lenne visszavonulót fújnia, ugyanis ebből az ügyből még most jöhet ki jól. Nincs mese, el kell hagynia a süllyedő hajót!

Nyilas (november 23.–december 21.)
– Már egy ideje hajt valamit, de a kitűzött cél továbbra is nagyon messze van. Elgondolkodik, hogy feladja, de akkor a sok idő és energia, amit eddig belefektetett, kárba vész.

Bak (december 22.–január 20.)
– A legfontosabb, hogy most megőrizze a hidegvérét és ne kezdjen el kapkodni. Azzal csak súlyosbítja az adott helyzetet és ráadásul még újabb problémákat is gerjeszt.

Vízöntő (január 21.–február 20.)
– A párkapcsolatát bárki megirigyelné, annyira jól kijönnek a kedvesével. Az élet más területén azonban vannak problémák, amikhez nagyon sok erőt meríthet kapcsolatából!

Halak (február 21.–március 20.)
– Nem szabad kétségbeesnie, ha valami elsőre nem sikerült. Meg kell találnia azonban az okát, mert különben nem tud továbblépni. A válasz egyszerű, majdnem kiszúrja a szemét!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!