Horoszkópok

2014.12.01. 19:11

Napi horoszkóp - Az Ikrek számára komoly fordulat állt be egy ügyben

Nézze meg, mit ígérnek mára a csillagok!

Kos (március 21.–április 20.) – Szinte egy percre sem lesz nyugta a mai nap folyamán. Megállás nélkül jönnek majd a feladatok, elintéznivalók, de cseppet sem fogja bánni, mert remek formában van ma. Használja is ki!

Bika (április 21.–május 20.) – Kénytelen elfogadni a helyzetet, hogy még nem érte el célját és – ha csak egy kicsit is, de – küzdeni kell a dologért. Szorítsa össze fogait és küzdjön meg az álmaiért!

Ikrek (május 21.–június 21.) – Komoly fordulat állt be egy ügyben. Amiről korábban azt gondolta, hogy nagyon nagy baklövés lenne, arról most már tisztán látja: megérne gy próbát. Magán áll, hogy belevág-e!

Rák (június 22.–július 22.) – Könnyelmű ígéretek hagyhatják el a száját a mai délelőtt folyamán. Vigyázzon, hogy csak olyanba vágjon, amit maradéktalanul véghez is visz! A hajtós nap után az este már kedvére lesz!

Oroszlán (július 23.–augusztus 23.) – Ma szinte kibillenthetetlen lesz az egyensúlyából. Nagy optimizmussal vág neki a napi teendőknek, úgy érzi majd, hogy nincs akadály, amit le ne tudna küzdeni.

Szűz (augusztus 24.–szeptember 23.) – Olyasmiről álmodozik, amit nem kaphat meg, pedig mindennél jobban szeretné. Tudja, hogy a kísértés, amibe esett, nem helyénvaló, de egyre jobban hatalmába keríti a vágy.

Mérleg (szeptember 24.–október 23.) – Akkor érzi magát a legjobban, ha a munkájában minden rendben. Lassan összeáll egy nagyobb projekt, amit kezd ön is átlátni. Ez végre megnyugvást hoz majd önnek.

Skorpió (október 24.–november 22.) – Napja felborulhat egy nem várt esemény következtében. Éppen ezért a legfontosabb dolgokat próbálja meg elintézni még délelőtt, délutánra csak rutinmunka maradjon!

Nyilas (november 23.–december 21.) – Anyagi és üzleti téren várhat fejlődést, ha valamelyest változtat a hozzáállásán. Nézzen egy kicsit jobban a dolgok mögé, és akkor semmiképpen nem vezethetik félre!

Bak (december 22.–január 20.) – A mai nap a csapatmunkáról fog szólni. Igyekezzen kompromisszumképesebbnek mutatkozni, és akkor a saját dolgát is lényegesen megkönnyíti majd egy régóta folyó ügyben.

Vízöntő (január 21.–február 20.) – Valaki a távoli ismeretségi köréből olyasmire akarja rávenni, amihez nem fűlik a foga. Ráadásul nem is igazán tetszik önnek a dolog. Tudjon nemet mondani!

Halak (február 21.–március 20.) – Valakivel találkozott a minap, aki kezdetben nagy hatással volt önre, ám mostanra elvesztette érdeklődését iránta. Lehet, hogy ön lett túl válogatós, és nem a másik félnél van a hiba...











Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!