Rajz Tamás testvére, a szintén válogatott hokis egy éve hunyt el

2016. február 23., 06:43 szerző: Horog László
hozzászólás
Székesfehérvár - Csíkszeredáról került gyerekfejjel Fehérvárra, pályafutása végeztével visszatért szülőföldjére. Rajz Tamás ma is hokizik, hátvéd az egyik csíki öregfiúk csapatban.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A vállalkozásának irodája a csíkszeredai jégcsarnok főbejáratára néz. A szoba egyik falát egy hatalmas kép tölti be, az öccse, Rajz Attila fotója, volános mezben. Tilu - mert így ismerte mindenki - egy éve hunyt el, meccs közben, az újvárosi csarnokban.

- Sokat gondolok az öcsémre, nagyon jó testvérek voltunk. Fehérváron temettük el, ott lelt nyugalomra. Gyerekfejjel kerültünk Magyarországra, az életünk jelentős részét ott töltöttük. A fiát, Áront mindenben támogatom, amilyen gyakran tudok, jövök Magyarországra. Sok időm nincs az utazgatásra, építem a vállalkozásomat, haladok előre - mondja Rajz Tamás.

Rajz Tamás nem szakadt el a jégkorongtól, a szeredai amatőr bajnokságban, hátvédként szerepel

- Sportvezetőként is bemutatkozott, tavaly áprilisban, Csíkszeredában lett szakosztályvezető, de a nyáron, gyorsan távozott.

- Az elnökkel és a vezetés néhány tagjával nem egyeztek az elképzeléseink. Én megjártam az Alba Volán öltözőjét, ahol tiszta viszonyokkal találkoztam, itt viszont nem. Úgy gondoltam, néhány dolognak sürgősen változnia kell, de egyedül maradtam az elképzeléseimmel, távoztam. Havonta kétszer beszélgettem Ocskay Gáborral Fehérváron, ő 1977 óta építi a klubot, tehát lehet tanulni tőle dolgokat. Hosszú út vezetett az EBEL-ben induló csapatig. Más kérdés, alighanem több kérdésben én is hibáztam, mert tavaly tavasszal Szeredában, azonnal és túl drasztikusan akartam végrehajtani az általam elképzelt változásokat. Így alakult, legalább több időm jut az üzleti dolgaimra és a családomra, a gyerekeimre. Valamint hátvédként szerepelek az öregfiúk bajnokságban, a Csíki Kakasok együttesében. Álltam már eleget a ketrec előtt, most már a mezőnyben bizonyítok.

- Lehet, hogy még megpróbálja a sportvezetést?

- Nem kizárt, a hoki az életem fontos része ma is. A Volántól 2003-ban búcsúztam, két-három évig keresgéltem a helyem, edzettem az osztrák másodosztályban, Zell am Zee-ben, de bajnokin nem léptem pályára. Voltam Újpesten, védtem Csíkszeredában előkészületi meccseken, de a játékengedélyem nem lett kiváltva, az még mindig ott van Fehérváron. Aztán hazatértem Erdélybe. A húszéves, csíki érettségi találkozómon megkérdezték, miért települtem vissza? Azt mondtam, mert itt értik, amit mondok, s én is értem, amit a székelyek mondanak. Szerettem Fehérváron, a második otthonom, ahol nem volt rossz életem. Azonban én itt vagyok otthon, a hegyekben. Az öcsém a halála előtt egy évvel, rengeteg problémával küzdött. Hazahoztam, hogy tegyen rendet a fejében. Kis idő után azt mondta: „Bátyus, én visszamegyek, nekem Fehérvár az otthonom.” Tilu mindig közölte, őt nyomják a hegyek, engem viszont éltetnek, erőt adnak. Érdekes dolgokat produkál az élet, az 1999-es, megnyert bajnoki döntő utolsó két meccsén az öcsém nem léphetett pályára a Dunaferr ellen, előzőleg, az idegenbeli meccsen egy ütközés után leszakadt a lépe, válságos állapotban került kórházba, élet-halál között lebegett. Tizenöt évvel később, ugyanabban a csarnokban halt meg, szintén a Dunaújváros ellen, amatőr meccsen.

- A kiskőrösi csapatban lépett jégre.

- Hónapokkal korábban került oda, az alföldi városban dolgozott, edzősködött, gyereket tanított korongozni. Megtalálta a helyét. Amikor a kilencvenes évek végén, a bajnoki döntőn súlyosan megsérült, arra kértem az istent, hogy segítsen, az öcsém nem halhat meg, mert még nagyon sok dolga van az életben. Mindössze 21 éves volt, a kisfia pedig alig egy éves. Áron azóta felnőtt. Tehetséges hokis, a Fehérvár AV19 korosztályos csapatának kapitánya.




Horog László

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások