Jégkorong

2014.05.30. 13:18

Azari Zsolt bekerült az elnökségbe

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Jégkorong Szövetség csütörtökön. Németh Miklós elnököt újraválasztották, míg Azari Zsolt, a Dab.Docler elnöke bekerült az elnökségbe.

Agárdy Csaba

Az MJSZ honlapja szerint közgyűlésen elfogadták a szakmai és pénzügyi beszámolókat, Németh Miklós elnököt újraválasztották tisztségében és felállt a módosított létszámú elnökség. Az elnökség tagjai: az alelnök továbbra is id. Kovács Csaba, Ferencz I. Szabolcs, Kolbenheyer Zsuzsanna, Ocskay Gábor, Soltész Miklós, valamint id. Azari Zsolt, Dömötör Róbert és Egri István. Az Ellenőrző Testület tagjai: Krauss Tamás, Korcsinszky György, Zsigri Ferenc.

Kovács Zoltán főtitkár vezetésével a napirendi pontok sora a 2013-14-es idény szakmai beszámolóival kezdődött.

A válogatott-eredmények részletes értékelésekor elhangzott, hogy a férfi felnőtt válogatott teljesítette a minimumcélt, a divízió 1/A-ban maradást, ám továbbra is a csoda, az A-csoportba jutás a távlati cél, illetve, hogy liftnemzetté válhassunk. Az U20-as fiú válogatott szigorú, következetes építkezéssel elérte a célját, feljutott a divízió 1/B-be a Miskolcon sikerrel megrendezett vb-n, és a keretből néhányan már a felnőtt válogatottban is bemutatkoztak. Az U18-as fiúk a Székesfehérváron tartott, kiváló hangulatú vb-n jutottak fel a divízió 1/A-ba, ahol nagy feladat lesz a helytállás. Az U16-osoktól az U13-asokig lefelé Glen Williamson irányításával összehangolt stratégia mentén folyik a munka, és beindult a mentoredző-program.

A MOL Liga öles léptekkel halad előre: a regionális bajnokság minden statisztikai összevetésben fejlődést mutat, sorra jelentkeznek csatlakozni vágyó klubok ősztől a Debrecen belépésével nő a létszám , és a fő szempont továbbra is a minőség lesz.

Az alapszabály-módosító javaslatot is elfogadta a közgyűlés, ennek értelmében az elnökség maximális létszáma mostantól kilenc fő, közülük hatan kaphatnak négyéves, hárman pedig egyéves megbízatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!