Jégkorong

2014.09.30. 19:41

DAB: szezon eleji mérleg

Dunaújváros – Öt fordulón jutott túl a jégkorong MOL Liga. A negyvenkét mérkőzéses alapszakasznak tehát még csak az elején járunk, de talán mégis érdemes némi összegzést készíteni.

Agárdy Csaba

A Ferencvárosnál már meg is tette a vezetés, hiszen a vasárnapi Újpest elleni idegenbeli 5-3-as vereség után a vezetők megváltak mindkét edzőtől. A svéd Hakan Nygren és Dobos Tamás helyett ideiglenesen a csíkszeredai Szakács Ferenc irányítja a csapatot, segítője az egyesület örökös bajnoka, Orbán György lesz. Szakács három éve még a Dab.Docler utánpótlásának volt a vezetője, valamint a Nationalligában induló farmcsapatot is irányította.

A Ferencvárosnál azért döntöttek a váltás mellett, mert elégedetlenek a csapat teljesítményével. Az FTC az első öt fordulóban háromszor kikapott, és az ötödik helyen áll. A vezetés azért elégedetlen, mert végre nincs anyagi gondjuk az utóbbi évek legjobb felkészülésén jutottak túl, és remek légiósokat is igazoltak.

A DAB-nál nincs edzőkérdés, de nem is indokolja semmi azt, hogy a vezetés elégedetlen legyen a kanadai Donald MacLean munkájával. A csapat tizenkét ponttal a harmadik helyen áll a szintén tizenkét pontos Érsekújvár mögött. (A tabellát tizennégy ponttal a Miskolc vezeti.)

Ha ránézünk a tabellára, azért láthatunk néhány meglepetést. Ide tartozik a Miskolc veretlensége, de az utóbbi években pofozógép Újpest negyedik helye is. Arról már nem is beszélve, hogy az utolsó helyen a kétszeres ligagyőztes Csíkszereda kullog két ponttal, amit az Acélbikák ellen szereztek meg szombaton.A dunaújvárosiak eddig egyenletesen, jól játszottak. A legeredményesebb játékosuk, a két évvel ezelőtti gólkirály, Szappanos Dávid (9 pont). De remekül teljesít a veteránnak számító Gröschl Tamás (8 pont) is.

A DAB legközelebb pénteken 18 órakor az Újpestet fogadja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!