Jégkorong

2015.08.17. 19:37

DAB: új csapat, új szezon és győzelem

Dunaújváros – Új szezon, új remények! A Dunaújvárosi Acélbikák teljesen átalakított jégkorongcsapata lejátszott első félkészülési meccsét. A DAB a Debrecent 5-3-ra verte meg.

Agárdy Csaba

Az mindenképpen jó hír, hogy sok szurkoló tisztelte meg az Acélbikákat a bemutatkozó mérkőzésükön. Az ülőhelyek majdnem megteltek, és az állószektorban is voltak bőven. vagyis a szurkolók egyrésze bizonyította, hogy igenis igénylik a jégkorongot, és bármennyire is meggyengült a csapat, ragaszkodnak a bikákhoz.

Fotók: Ady Géza

Érdekes, hogy márciusban éppen a debrecennel játszotta az utolsó mérkőzését a DAB. Akkor a magyar Kupa harmadik helyérét eg teljesen szétesett dunaújvárosi csapat kikapott a hajdúságiaktól. Most azonban nyert a DAB. Nem szeretnék futballnyelven fogalmazni, hogy szezon elejei formában játszottak a scapatok, de az tény, a színvonal lehetett volna sokkal magasabb is. A szurkolók és jómagam is azonban azt figyeltük, hogy milyen az átalakított DAB.

Egy biztos a felállás alapján, a verekedéseket nem a dunaújvárosiaknak kell majd kezdeményezni. Finoman fogalmazva, néhány kiló hiányzik a csapatból. Viszont az mindenképpen biztató volt, hogy hajtós, bátor csapat lépett pályára a dunaújvárosi színekben.Persze nagyon furcsa volt az ismeretlen játékosokkal szembesülni, sehol egy Galanisz, sehol egy Pavuk, egy Hüffner, hogy csak néhány nevet említsek a nyáron távázó klasszisok közül. Viszont azt sem szabad letagadni, hogy voltak nagyon szép jelenetek, a mérkőzés alapján komoly fantázia látszik Németh Péterben és a kanadai Mike McCannban. a lényeg, hogy a csapat nyert, 5-3-ra verte meg a Debrecent. A DAB szombaton a Lévát fogadja 18.15 órakor.

DAB – Debrecen 5-3 (1-0, 0-0, 4-3)

DAB: Duschek, Lindoff (kapusok), Smith, Revák, Peterdi, Buschbacher, Borbás, Hruby, Rasulov, Szepessy M., MacCann, Sijka, Léránt, Dörök, Németh, SzepessyB., Martinec, Pál, Alves,  Nagy, Mátyássy, Magosi E. Edző: Lee Gilbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!