Jégkorong

2014.10.21. 19:40

Folytatódik a liga - A dunaújvárosiak kétszer idegenben játszanak

A Dab.Docler jégkorongcsapata a múlt hétvégén Brassóban a Kontinentális Kupában szerepelt, most hétvégén viszont ismét a MOL Ligában bizonyíthatnak.

Agárdy Csaba

Nincs mit szépíteni: a Kontinentális Kupában a Dab.Docler csapata csalódást okozott. Kikapott a lengyel bajnok Sanoktól, és a házigazda Brassótól, csak a lett bajnoki aranyérmes Rigát verték meg, így a csoportban a harmadik helyen végeztek. A szereplés azért fájdalmas, mert az elmúlt két évben a nemzetközi kupában épphogy csak lemaradtak a dunaújvárosiak a négyes döntőről, a Finel Fourról. Most azonban a harmadik fordulóba sem sikerült bejutni. De nem szabad szomorkodni, előre kell nézni, hiszen folytatódik a MOL Liga. Az Acélbikák pénteken 18 órakor a címvédő Érsekújvár vendégei lesznek. A találkozó rangadó lesz minden szempontból, elég csak annyit említeni, hogy a hazaiak edzője nem más, mint Spisák Róbert, aki két bajnoki címet is szerzett a Dunaferr SE vezetőedzőjeként.

A DAB vasárnap az újonc Debrecen vendége lesz (18 óra), ez sem lesz egyszerű találkozó, hiszen a hajdúságiak igen jól tartják magukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!