Jégkorong

2014.08.07. 19:50

Strenk Hunor: gyorsan eldőlt a sorsom, csak a hoki

Strenk Hunor két éve még a Dab.Docler Mol Ligás csapatában játszott. A mindössze huszonhárom éves sportember azóta viszont a DAB utánpótlás jégkorongcsapatainál edzősködik.

Boda Bence

Strenk Hunor két edzés között a jégcsarnok palánkján

- Ötéves koromban kezdtem el jégkorongozni: ahogy az lenni szokott általában, apukám egy délután levitt a jégpályára kezdett mesélni a kezdetekről a Dab.Docler utánpótlásedzője, Strenk Hunor. Azon a napon eldőlt a sorsom, egész egyszerűen ott ragadtam a jégpályán, annyira tetszett a légkör és a sport. Aztán később az U12-es korosztálytól felfelé minden korcsoportban válogatott lettem, tizennyolc évesen pedig a felnőttek között is bemutatkoztam a Vasasban. Négy szezont húztam le a felnőtteknél a Vasasban, aztán később a Dab.Docler csapatában. Háromszoros MOL Liga győztesnek és magyar bajnoknak is mondhatom magam.

A még mindig fiatal szakember előtt tehát komoly jégkorongozói múlt áll, most pedig azon dolgozik, hogy minél komolyabb edzői utat járjon be a jövőben.

- Az érettségi után egyértelmű volt, hogy a jégkoronggal szeretnék foglalkozni a jövőben is. Ennek megfelelően a Testnevelési Főiskolán B-licencces edzői képesítést szereztem. 2012-ben azután Szakács Ferenc vezetése mellett a dunaújvárosi kölyökcsapatot vezettem, tavaly pedig Jonas Johnsonnal a junior együttesnél dolgoztam emellett pedig Vladimír Babic és Jávorics Gábor munkáját igyekeztem megkönnyíteni az U14-es, az U12-es, az U10-es és az U8-as csapatnál. Jövőre David Legerrel a junior csapattal szeretnénk minél szebb sikereket elérni, és azt, hogy minél több fiatal kaphasson lehetőséget, hogy belekóstolhasson a felnőtt légkörbe, edzéseket látogassanak, esetleg mérkőzéseken léphessenek pályára a nagy csapattal emellett természetesen ugyanúgy maradok a fiatalabb gárdák mellett is. A nyáron az U14-es válogatott mellé felkért dolgozni a szövetség, ezt óriási megtiszteltetésként éltem meg.

Strenk Hunor nem felejti el megemlíteni, hogy fiatal kora ellenére már sok nagy tudású szakembertől is elleshette az edzősködés fortélyait

- Sok külföldi edzővel dolgoztam, Stephan Lundh, Glen Williamson és Spisak Róbert is rengeteg dolgot tanított a jégkorongról. Igyekeztem minél több fogást ellesni, idén is az a célom, hogy a két kanadai szakembertől minél többet tanuljak, hogy azután idővel ebből a sok összetevőből össze tudjam gyúrni a saját magam stílusát. A célom természetesen az, hogy minél sikeresebbé tegyük a dunaújvárosi utánpótlást!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!