Kővágó Kristóf: ha megbüntetek egy játékost, megsértődik, beül a Rolls-Royce-ba és többet nem látom

- Mi járatban Dunaújvárosban?

- Tizenhárom éve élek külföldön, de azért időnként hazalátogatok. Most is ez történt, és ha már itthon vagyok, akkor nem hagyhattam ki a Debrecen elleni mérkőzést.

- Kalandos utat járt be, hiszen Dél-Afrikában kezdett edzősködni, majd Tajvan következett, most pedig Dubaiban dolgozik. Hogyan alakult így a sorsa?

- Szerettem volna külföldre menni játszani, Hollandiából volt ajánlatom, de ötvenezer eurót kért értem a Dunaferr, pedig akkor már hónapok óta nem kaptam fizetést. Így Hollandia nem jött össze. Viszont korábban a válogatottal Dél-Afrikában egy úgynevezett zsíroskenyér turnén vettünk részt, ahol az egyik jégkorongvezetővel jó viszonyba kerültem. Ő segített nekem Dél-Afrikába kerülni. De ekkor már nem volt jó a térdem, abbahagytam a hokit, és edzősködni kezdtem, hét évet voltam Afrikában.

Kővágó Kristóf: Ha itt egy játékost megbüntetek, megsértődik, beül a Rolls-Royce-ába és többet nem is látom...
Fotó: Ady Géza

- Milyen Dél-Afrikában a jégkorongélet?

- Fejlesztik a sportágat, a bajnokság profi, rengeteg kanadai és svájci játszik a klubokban. Amikor nálunk nyár van, ott akkor van tél, ezért tud sok jó képességű külföldi játszani a bajnokságban. Ügyesek, erősek a játékosok, a színvonal is egész magas, de nagyon drága a jégpályák bérlése, ezért kevés edzés van. Pénz viszont kevés van dél-afrikai hokiban, nekem is a szülők adták össze a fizetésemet.

- Dél-Afrika után következett Tajvan. Oda hogy került?

- Ez egy érdekes történet. Annak ellenére, hogy jól éreztem magam Dél-Afrikában el akartam jönni onnan. Szó szerint úgy választottam országot, hogy csukott szemmel ráböktem a térképre. Elsőre Afganisztán jött be, gondoltam, oda azért mégsem. Másodszorra Tajvanon landolt az ujjam. Korábbról ismertem egy tajvani üzletembert, akinek volt egy jégcsarnoka, ő segített Ázsiába kerülni. Nem bántam meg, szerettem ott lenni, de azért az is igaz, hogy az ázsiai élet nem fehér embernek való. Szakmailag azonban volt rossz állomás Tajvan. Fejlődik a jégkorong, nagyon sok gyerek hokizik. Az utánpótlás válogatottaknál dolgoztam és akárcsak Dél-Afrikában, itt is sikerült egy osztállyal feljebb lépnünk a világbajnokságon. A felnőttek között azonban sosem indultunk világbajnokságon, csak az Ázsia Kupán, ott viszont kiemelkedtünk a mezőnyből. Tajvannal kapcsolatban furcsa érzések vannak bennem, mert a csapatok, a gyerekek hiányoznak, de az életvitel nem. Egyébként a szövetségbe felkértek elnöknek, de nem vállaltam, mert nem beszélek kínaiul és semmilyen politikai kapcsolatom nincs...

- Dél-Afrika és Tajvan után egy európai ember számára újra egy egzotikus országba került, az Egyesült Arab Emirátusokba...

- Az arabokkal egy Ázsia Kupán ismerkedtem meg és ők kerestek meg, hogy nem volna-e kedvem a válogatottjuknál dolgozni. Szívesen mentem, már csak azért is, mert nem panaszkodhatok a fizetésre. Az viszont tény: ez tényleg más világ Európához viszonyítva. Itt mindent én csinálok, cipelem a korongokat. Ami a legérdekesebb, hogy profizmus kell amatőr körülmények között. Itt büntetni játékost nem lehet, mert megsértődik, beül a Rolls-Royce-éba és többet nem is látom. A játékosok fizetnek mindent, az én fizetésemet is. Ha keménykedek, egyszerűen kiröhögnek.

- Nem megbántva Önt, de ha ezek a dúsgazdag olajállamok valamit a fejükbe vesznek, akkor oda a legjobb szakembereket hívják, hiszen a pénz náluk nem számít. Ezért is furcsa, hogy nem egy nagynevű kanadai trénert, hanem egy magyar szakembert bíztak meg a válogatottjuk vezetésével. Mi lehet ennek az oka?

- Az ok egyszerű. Amit az előbb is említettem, amatőr körülmények között kell profizmust csinálni. Az NHL-es tempó itt nem működik, a kanadai edzők nem viselik el az itteni viszonyokat.

- Említette, hogy Tajvanon ugyan jól érezte magát, de az életvitel nem fehér embernek való. Mi a helyzet Dubaiban?

- Itt sem könnyű a helyzet. Bulizni nem lehet, egy-egy meccs után az ember nem tud meginni egy sört, mert tilos, viszont az is igaz, hogy nagyon rendesek velem, minden kérésemet teljesítik. Az viszont nehezen felfogható, hogy embert itt motiválni nem lehet...

- Tizenhárom éve dolgozik külföldön. Nem tervezi, hogy hazatér Magyarországra?

- Egyéves szerződés köt Dubaihoz. Nem tervezem, hogy hazajöjjek, bár az is igaz, hogy nem is keresnek állásajánlattal, igaz én sem érdeklődök, hogy lenne-e itthon valamilyen munkalehetőség. Persze ha lenne, akkor azért szívesen hazajönnék, mert magyar vagyok. De az is elképzelhető, hogy itthon kevés lennék. A profi hokiból már kiestem. Nem tudom, meg tudnám-e szokni az évi ötven-hatvan meccset?! De gyerekekkel szívesen foglalkozom.

- A régi játékostársakkal tartja a kapcsolatot?

- Eléggé eltávolodtunk egymástól, hiszen nagyon régóta élek külföldön és nem a szomszédos Ausztriában, hanem a világ másik felén. De Ladányi Balázzsal, Horváth Andrással sokat beszélünk, sőt legutóbb a Magyarország-Székelyföld hokimeccsre Vargyas László meghívott Erdélybe, de sajnos nem tudtam elmenni.